Letartóztatták azt a férfit, aki a vád szerint számos lopást kísérelt meg és követett el a fővárosban. A tolvaj egyik akcióját a drogéria biztonsági kamerája is rögzítette.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy férfi ellen, aki - a vád szerint - számos lopást kísérelt meg, illetve követett el a fővárosban. A büntetett előéletű, 32 éves férfi 2025 februárjában egy ferencvárosi drogériában parfümöt, borotvát és elektromos fogkeféket rejtett el a ruházatába, majd fizetés nélkül kereket oldott. Azonban ez sem volt elég neki.
A következő hónapban egy szállodában csapott le, ahol egy bőröndöt lopott el, áprilisban pedig egy pékségből az üzletvezető táblagépét tulajdonította el.
2025 júniusában egy IX. kerületi társasházba jutott be úgy, hogy a balkonokat határoló kerítést kifeszítette. Az elkövető lakatvágó eszközöket is vitt magával egy ételfutár táskában. A lépcsőházi folyosón egy lelakatolt kerékpárt próbált meg ellopni, azonban egy lakó megzavarta, emiatt elmenekült.
Kicsit később ugyanebben az épületben bemászott egy emeleti erkélyre, majd a nyitott erkélyajtón keresztül besurrant a lakásba. Itt magához vett egy pár futócipőt. Mivel a tulajdonos a lakásban észlelte a tolvajt, a férfi kimenekült az erkélyre, ahol az időközben értesített rendőrök elfogták.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a férfit több rendbeli befejezett és kísérleti szakban rekedt lopással vádolta meg vádiratában. A kerületi ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést, valamint kisebb mértékben vagyonelkobzást indítványoz, továbbá a sértettek milliós nagyságrendű kártérítési igényének elbírálását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.