A múlt heti roadpol közlekedésbiztonsági akció során akarták ellenőrizni a rendőrök azt a fürgedi autóst, aki megpróbált elmenekülni az egyenruhások elől.ó Tolna vármegyében.

A tamási járőrök egy Tolna vármegyei településen figyeltek fel egy szemből érkező autóra. A jármű vezetője nem használta a biztonsági övet, ezért a rendőrök megfordultak, és az autó után indultak. A sofőr azonban a megállásra felszólító jelzés ellenére nem állt meg, hanem gázt adott és megpróbált elhajtani. Nem jutott messzire, a rendőrök rövid időn belül megállították.
Az ellenőrzés során hamar kiderült, miért akarta elkerülni a hatóságokat a 61 éves férfi. Az általa vezetett jármű nem az ő nevére volt írva, nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, és a műszaki vizsgája is lejárt még tavaly ősszel.
A sofőr ráadásul ittas állapotban ült a volán mögé. A helyszíni szonda magas értéket mutatott, ezért további mintavételre is előállították. Az adatellenőrzés során az is kiderült, hogy a férfinak korábban volt vezetői engedélye, azonban azt mintegy másfél évtizede bevonták, miután a büntetőpontjai elérték a 18-at. Ennek ellenére a férfi rendszeresen vezetett.
Az elmúlt években több alkalommal indult ellene eljárás engedély nélküli vezetés miatt, és a hatóságok, valamint a bíróság is többször eltiltotta a járművezetéstől, de ez sem tartotta vissza. A férfival szemben ittas járművezetés miatt büntetőeljárás indult, míg a többi szabálysértés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek - írja a Police.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.