Összefogtak az üllőiek, erre lenne hatalmas szüksége a beteg Cintiának

Cintia
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 26. 14:00
Összefogtak az üllőiek a nehéz helyzetben lévő családért. Éváék élete Cintia gyógykezeléseiről szól, így rendszeresen járnak Budapestre orvosi vizsgálatokra, ezért számukra elengedhetetlenül fontos az autó.

Háromszor kapott agyvérzést, és háromszor élesztették újra a szülőszobán Zsolnai Cintiát. A gyermek söntöt kapott a fejébe,  járni, felülni önállóan nem tud, Cintia azonban értelmileg teljesen ép. 

Cintia
Egy autó elengedhetetlenül fontos, hogy a Cintia biztonságosan eljusson a kezelésekre
Fotó:   olvasói

Cintia születése után bentlakásos otthonba került, ahol Éva dolgozott, és gondoskodott róla. A gyermek veleszületett betegségeihez még egy gerincvelő eredetű izomsorvadás az SMA-1 is társul.

Először csak azt szerette volna az édesanyja, hogy Cinti havonta egy hétvégét nálunk töltsön, de 2015-ben hozzánk került, és azóta velünk él, és a fogadó gyámjai lettünk

 -mondja Éva, aki azóta is mindent megtesz a beteg gyermekért. Miután Cintia állapota romlani kezdett magántanuló lett, és a nevelőanyja óriási áldozatot hozott. Feladta a munkahelyét, hogy gondoskodni tudjon róla.

Cintia bal keze évek óta nem mozdul meg, és a jobb kezén is csak egy úját tudja megmozdítani. Állapota azóta tovább romlott, és már a folyadékot sem tudja lenyelni ezért az orrán keresztül szondán tudják csak táplálni a műtéti úton beültetett button segítségével.

Nagyon boldog és kiegyensúlyozott nő lett Cintiből, aki most 20 éves. Szeret beszélgetni, és imádja a társaságot 

-folytatja Deák-Olajos Éva, aki a nap 24 órájában a gyermek mellett van.

Ahhoz, hogy Cintia eljusson a kezelésekre elengedhetetlen egy autó

A családnak újabb kihívással kell szembenéznie, mert ahhoz, hogy Cintiát el tudják vinni a megfelelő kezelésekre, terápiákra, egy üzembiztos autóra lenne szükségük.

A mi autónk nagyon öreg, 24 éves. Nemsokára lejára a műszaki vizsgája, és már többet nem lehet levizsgáztatni az állapota miatt. Kétségbe voltunk esve, mert a megnövekedett kiadásaink miatt nem tudunk önerőből újat vásárolni, ezért csak összefogással sikerülhet összeszednünk a pénzt 

-folytatja Éva, aki egy olyan megbízható, biztonságos autót szeretne vásárolni, amibe Cintia kerekesszéke is befér.

Szerencsére többen mellénk álltak és segítenek nekünk ebben. Üllőn, az egyik zöldséges is a segítségünkre sietett, és nála is le lehet adni az adományokat, amit természetesen minden esetben dokumentálunk

 -zárja a beszélgetést Éva, aki bízik abban, hogy sikerül összegyűjteniük az autó árát, és Cintia biztonságosan el tud jutni a kezelésekre.

ITT tudod felvenni a családdal a kapcsolatot!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.