Több család is tönkrement abban a brutális balesetben, ami május 8-án történt Kőröstetétlen közelében. Ahogyan azt a Bors megírta, a Venczel Levente vezette autó összeütközött egy kombájnnal. Az autóban Levente mellett a fia és mögötte a több gyermeket nevelő Attila ült, együtt mentek dolgozni, de már nem értek oda. A kocséri kettős tragédia során az ifjabb Levente és Attila meghalt.

Levente szerint pillanatok alatt történt a baleset. A kombájn hirtelen termett az úton, ahol átlógott az ő oldalára. A férfi megpróbálta kikerülni, de a munkagép fémtárcsái beleakadtak a kocsiba és az árokba dobta őket. Azonban a vizsgálatok szerint elkerülhető lett volna a baleset, ha Levente lassabban hajt.
A férfi elmondta, hogy a mellette ülő fia még 20 percig életben volt, de már nem tudott vele beszélni. A helyszínen meghalt.
Azóta is képtelen vagyok feldolgozni a történteket
– mondta a Borsnak Levente. „Minden nap várom haza a fiamat. Nagyon szerettem őt, mindent együtt csináltunk. Furcsa, de most épp azt érzem, amit annak idején Attila…”

Ahogyan az ismeretes, Attila volt az a családapa, aki a baleset előtt szinte napra pontosan egy évvel elveszítette a 17 éves rákos fiát, Dávidkát. Attila belebetegedett a gyászba.
Minden nap elmondta legalább háromszor, hogy nincs értelme az életének, nem akar élni a fia nélkül
– folytatta a férfi. „Én mindig rászóltam, hogy ne mondja ezt, pedig nyilván szörnyű érzés lehetett neki Dávidka elvesztése. Aztán milyen az élet? Épp ugyan ez történik meg velem is! A fiam meghalt a baleset során… Azóta minden nap meg akarok halni, képtelen vagyok elfogadni, hogy többé nem jön haza….” – tette hozzá a férfi.

Levente családját nemcsak a gyász terheli, ugyanis a baleset után a biztosító 86 millió forintot követel a sofőrtől, aminek a befizetési határideje hamarosan lejár. Attól félnek, teljesen nincstelenek lesznek. Az elsődleges megállapítás szerint ugyanis Levente felelős a balesetért, mivel ha lassabban hajtott volna, kikerülhette volna a kombájnt. Levente azonban úgy emlékszik, a kombájn váratlanul kanyarodott elé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.