Egy megható, egyben kissé felkavaró történetről számolt be közösségi oldalán a Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség. A bejegyzés szerint a helyi rendőrök szombat hajnalban, 3 óra 40 perckor figyeltek fel egy kislányra Esztergomban, aki egyedül sétált az utcán.

A járőrök azonnal odamentek hozzá, és megkérdezték, hová tart ilyen korai órában. A gyermek elmondta, hogy általában a szüleivel együtt szokott iskolába menni, ám mivel nekik most dolgozniuk kellett, előzetesen megbeszélték, hogy reggel 6 órakor indul majd el egyedül. A kislány azonban idő előtt felébredt, és attól tartva, hogy a rossz időjárási körülmények miatt elkéshet, már hajnalban útnak indult.
A rendőrök a gyermeket azonnal a járőrautóba ültették, ahol felmelegedhetett, majd elvitték a szülei munkahelyére. Ennek köszönhetően a kislány végül már rendőri kísérettel jutott el az iskolába - derül ki a Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség Facebook-bejegyzéséből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.