Most jött: Vezető nélkül karambolozott egy villamos, többen megsérültek

villamos
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 22. 14:33
Hét ember megsérült szerdán Aradon egy balesetben, miután egy villamos villamosvezető nélküli indult el a telephelyről és kevéssel utána egy másik, utasokat szállító járműnek ütközött - közölte az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

A villamosbaleset a partiumi város egyik megállójában történt, miután egy régi gyártmányú villamos úgy gurult ki a telephelyről, hogy nem ült benne villamosvezető. A jármű mintegy 500 métert haladt, mielőtt egy másik, ugyanazon a vonalon közlekedő, utasokkal teli villamosba ütközött egy megállóban.

BKK, villamos
Illusztráció / Fotó: Bodnár Boglárka

A baleset nyomán hét személyt kellett orvosi ellátásban részesíteni, köztük egy kiskorút - közölte az ISU. A tájékoztatás szerint a balesetben egy gépkocsi is érintett volt.

Az aradi közszállítási vállalat igazgatója, Claudiu Godja az Agerpres román hírügynökségnek elmondta: a gazdátlan villamos azután indulhatott el a telephelyről, hogy a villamosvezető leszálláskor véletlenül megérintette a hajtókart. A balesetben mindkét jármű megrongálódott - közölte a vállalat.

A rendőrség vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek a tisztázására – írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.