Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsDöbbenetes történetet mesélt el lapunknak egy fiatal magyar fiú, aki mindössze 18 éves volt, amikor olyan súlyos agyvérzést kapott, hogy az orvosok is értetlenül álltak az eset előtt. A fiatal életéért órákon át küzdöttek, ő pedig a legváratlanabb pillanatban kezdett el németül beszélni, miközben már alig volt magánál. Mutatjuk, hogyan élte túl a fiú a sztrókot!

Kis Máté számára a végzetes nap teljesen átlagosan indult. Otthon volt budapesti lakásukban, és éppen egy Barcelona mérkőzést nézett a televízióban.
Nem volt bennem különösebb stressz, a meccs is teljesen nyugodtan zajlott. Éppen a haverjaimat vártam, amikor egyszer csak olyan fejfájás tört rám, amit még soha életemben nem éreztem
– emlékezett vissza Máté.
A fiú először azt hitte, csak egy erősebb rosszullétről van szó. Felhívta a barátait, akik azt tanácsolták neki, hogy nyisson ablakot és pihenjen egy kicsit. A fájdalom azonban egyre elviselhetetlenebbé vált.
Közben a szülei egy születésnapi összejövetelen voltak Kecskeméten. Amikor Máté először telefonált nekik, még arra gondoltak, hogy egy fájdalomcsillapító megoldhatja a problémát. A fiú azonban nem sokkal később ismét hívta őket.
Mondtam apukámnak, hogy ilyen fájdalmat még soha nem éreztem. Valahogy megérezték, hogy ez nem normális. Azonnal autóba ültek és elindultak Budapest felé
– mesélte.
A helyzet közben drámai fordulatot vett. Máté állapota rohamosan romlott, a szomszédokat is riasztották, de hiába csengettek, az ajtó zárva volt. Végül egy létrával másztak fel a magasföldszinti lakás ablakához, amelyet a fiú korábban kinyitott. A látvány sokkoló volt. Máté már alig volt tudatánál, és mindent összehányt a lakásban. Amikor kérdezgetni kezdték, mi történt vele, váratlan dolog történt.
Valami furcsa okból kifolyólag németül válaszoltam nekik. Előző nap tettem le a felsőfokú nyelvvizsgámat, és egyszerűen azon a nyelven kezdtem beszélni
– mondta.
A szomszédok és a család ekkor már tudták, hogy hatalmas a baj. A helyszínre érkező mentősök először más lehetőségeket is mérlegeltek.
Azt mondták, hogy ha drog lenne, az még a jobbik eset lett volna. De nagyon gyorsan kiderült, hogy sokkal komolyabb problémáról van szó
– idézte fel a fiatal.
A kórházban derült ki az igazság: Máté agyában egy ér repedt meg egy veleszületett probléma miatt. Az ér fala rendkívül vékony volt, és a benne feltorlódó vér végül agyvérzéshez vezetett. Az orvosok szerint a tragédia gyakorlatilag bármikor bekövetkezhetett volna. A fiút azonnal megműtötték, de a beavatkozás után újabb megpróbáltatások következtek. Lebénult, és hosszú rehabilitáció vette kezdetét.
A ma már 19 éves Máté még mindig keményen dolgozik a felépülésén, de a történtek alapjaiban változtatták meg az életét és a jövőjéről alkotott elképzeléseit is.
Korábban mérnöknek készültem, most viszont egyre jobban érdekel az egészségügy. Rengeteg mindent kaptam ettől a nehéz időszaktól, még ha furcsán is hangzik
– mondta.
A fiatal szerint a legfontosabb tanulság nem is a betegséggel kapcsolatos.
Megtanultam, hogy mi az igazi barátság. Sokan eltűntek, amikor bajba kerültem, de akik bejöttek hozzám a kórházba és végig mellettem maradtak, azok ma is itt vannak. Ők valószínűleg örökre a barátaim maradnak.
– zárta gondolatait Máté.
Máté története egyszerre megrázó és inspiráló. Egyetlen pillanat alatt került életveszélybe, mégis képes volt új célokat találni magának. Bár a rehabilitáció még ma sem ért véget, eltökélten hisz benne, hogy sikerül teljes életet élnie. Története arra is figyelmeztet: egy szokatlanul erős, hirtelen jelentkező fejfájást soha nem szabad félvállról venni.
Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.