Aranyérnek hitték, közben rák okozta a tüneteket – 32 évesen sokkoló diagnózist kapott az édesanya

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Bors rák
PUBLIKÁLÁS: 2026. június 10. 18:32
Több mint két éven át visszatérő panaszokkal élt egy egészségügyi dolgozó, aki saját szakmája miatt is pontosan ismerte a figyelmeztető jeleket. Tudta, hogy nagy a baj, de mégsem cselekedett időben.

Monica Trott egy gasztroenterológiai területen dolgozó ápolónő, aki 30 éves kora körül kezdett vért észlelni a székletében. Mivel az édesanya pontosan ismerte a tüneteket, tudta, hogy ez komoly figyelmeztető jel lehet. Rákra azonban eleinte ő sem mert gondolni.

Érezte, hogy rákos, de az orvosok nem így gondolták
Az anyuka később már attól tartott, hogy rákos, de az orvosok nem így gondolták
Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

2019-ben azonban éppen második gyermekével volt várandós, amikor orvosa azt mondta neki, hogy a tünetek hátterében nagy valószínűséggel aranyér állhat. A nő ezért étrendjét megváltoztatta, rostban gazdagabb ételeket fogyasztott, a vérzés pedig átmenetileg el is múlt, később azonban visszatért.

Monica korábban vetélést is átélt, és amikor egy korábban tervezett kolonoszkópiája előtt ismét teherbe esett, a vizsgálatot elhalasztották. A későbbi hónapokban újabb tünetek jelentkeztek, ezért gasztroenterológushoz fordult. Bár a laboreredmények többsége rendben volt, egy eltérés mégis látszott, amit az orvosok nem tartottak súlyosnak.

Monica azonban nem nyugodott meg, és többször is kérte további kivizsgálását, amelyeket részben elutasítottak. Végül a szülés utánra ütemezték be a kolonoszkópiát.

Rákot találtak nála

A nő április 6-án egészséges kisfiúnak adott életet, majd május 17-én elvégezték a vizsgálatot. A lelet sokkoló eredményt hozott: egy 5 centiméteres daganatot találtak a vastagbél bal oldalán. A diagnózis harmadik stádiumú vastagbélrák.

A vizsgálat előtt Monica még a hétköznapi aggodalmakon gondolkodott, utána azonban már teljesen más kérdések foglalkoztatták.

A kolonoszkópiára úgy mentem be, hogy az altatáson és azon aggódtam, hogy aznap szoptathatok-e. Úgy jöttem ki, hogy azon gondolkodtam, egyáltalán látni fogom-e felnőni a gyerekeimet.

A nő elmondta, hogy a diagnózis pillanatában teljesen megváltozott minden.

A férjem és a kisbabám velem volt a kolonoszkópián… arra ébredtem, hogy a férjem a kiságyban hozza a babát. Azonnal tudtam, hogy valami nincs rendben.

Monica még most sem érti, a szakemberek miként tudták így félrediagnosztizálni a vastagbélrákot. Azóta arra buzdít másokat, hogy ne féljenek a szűrővizsgálatoktól, mert szerinte egy kolonoszkópia előkészítése semmi ahhoz képest, amit egy daganatos betegség kezelése jelent– írja a Business Insider.

Kérlek, ne féljetek a szűrésektől, és ha féltek is, gondoljatok arra, hogy a kolonoszkópia előkészítése semmi ahhoz képest, amin egy rákdiagnózis és a kezelés keresztülvisz.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.