"Anyu, úgy fogsz nekem hiányozni" – ezek voltak a 28 éve eltűnt Szathmáry Nikolett utolsó szavai édesanyjához

gyerekgyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 14. 18:00
„Úgy fogsz nekem hiányozni!” – mondta a kislány, majd örökre eltűnt. Szathmáry Nikolett édesanyja 28 év után is válaszokat vár: mi történt azon a januári napon a néptáncóráról hazatartó kislánnyal? Megrázó vallomás az édesanyától.

Szathmáry Nikolett nevét és történetét szinte az egész ország ismeri. A hétéves kislány 28 évvel ezelőtt január 14-én tűnt el, Gyulán. Azóta is rejtély, hogy mi történt pontosan. Niki néptáncóráról tartott hazafelé, ám oda már sosem érkezett meg. Földi maradványait 3 évvel később, egy zsákban találták meg.

Szathmáry Nikolett 28 éve tűnt el
Szathmáry Nikolett 28 éve tűnt el  fotó: Bors

Szathmáry Nikolett 28 évvel ezelőtt tűnt el
 

Addig egyszerűen nem tudok megnyugodni, míg nem tudom meg mi történt pontosan a lányommal

– mondta megtörten az édesanya. Már 28 év telt el azóta, de úgy érzi, most még nehezebb elviselni azt a fájdalmat, amit a tragédia óta érez. Érdekes módon nem emlékszik tisztán arra a bizonyos napra. Egyes dolgokra igen, de egyre nehezebben. Arra viszont igen, amikor utoljára látta Nikit. Reggel együtt indultak el, elkísérte kislányát az iskolába.

Otthagytam, elköszöntünk egymástól, annyit mondott nekem, hogy anyu, úgy fogsz nekem hiányozni!

Így köszönt el édesanyjától, még utoljára.  Edit azt mondja, így visszagondolva már más jelentést kap, amit akkor mondott a kislánya, mintha tudta volna már, mi fog történni. 

Megpuszilgattuk egymást, aztán mentem dolgozni. Akkor láttam utoljára.

Nincs nyugalma az igazság nélkül

A Nemzeti Nyomozó Iroda 2021-ben újraindította a nyomozást. Azóta többször is meghallgatták az anyukát, hogy mire emlékszik vissza arról a napról. Ők viszont semmi újat nem tudtak még mondani, ami közelebb vinné a családot a megoldáshoz. Úgy érzi, csak akkor tudna a lelke egy kicsit megbékélni, ha kiderülne, hogy ki és miért tette, miért ölte meg a kislányát. 

Azóta évről évre ezen a napon megemlékezést tartanak, most is így lesz ez. Azon az úton sétálnak végig, ahol Nikit 28 évvel ezelőtt utoljára látták. 

Ez volt a 27. megemlékezés Niki emlékére, a képen Niki édesanyja, Edit  Fotó: Iszály-Szilágyi Edit

A kislány háziorvosa volt az, aki anno összetalálkozott Nikivel az utcán és együtt mentek egy darabig, a doktornő viszont bement vásárolni a boltba, Niki pedig továbbment. Onnantól kezdve senki sem látta a 7 és fél éves kislányt.  Az elmúlt években volt olyan is, hogy Edit és a testvére ment csak el a megemlékezésre, volt, hogy többen is csatlakoztak hozzájuk.

A megemlékezésen többen is részt vettek Fotó: Iszály-Szilágyi Edit

 Az édesanya számára nem is az a fontos, hogy hányan mennek el ilyenkor, hanem az, hogy Nikit sose felejtsék el és megismerjék a történetét. Érzi, hogy évről évre nehezebb lesz. Bízik benne, hogy megkapja majd a válaszokat. 

Addig nem képes lezárni a szívében, a lelkében az amúgy is elfogadhatatlant; hogy kislánya nincs többé. 

A lakása még most is tele van Niki fényképeivel, jólesik neki látni, mintha egy kicsit ott lenne. Edit elmesélte, hogy volt olyan is a tragédia után nem sokkal, hogy úgy érezte, valaki megfogja a vállát, mintha kislánya lett volna ott és meg akarta volna nyugtatni az édesanyját. 
 

Néha elmegyek a fényképei mellett és ha olyan hangulatban vagyok, akkor megsimogatom és beszélek hozzá.

Nagyon szeretne álmodni is Nikivel, de azt érdekes módon nem szokott. Pedig nagyon vágyik rá azért, hogy egy kicsit úgy érezze, Niki ott van és újra átölelheti őt. 

Levél a túlvilágra

Tavaly még egy nyílt levelet, megható sorokat is írt elhunyt kislányához az édesanya.

Édes kicsi lányom, Nikike! Te már örökre az a kicsi lány maradsz, akit 1998. január 14-én reggel az iskolába vittem és többé nem láthattam. Ez már oly régen volt. Néha azon gondolkozom, hogy megtörtént ez, vagy egy nagyon rossz álom? De rá kell döbbennem, hogy ez a valóság.

– kezdte a megható üzenetet Edit. 

Az anya bevallotta: néha azt hiszi, csak egy rossz álom az egész, de a valóság újra és újra arcul csapja. Olykor feleleveníti azt a bizonyos napot és arra gondol, hogy ha lehetne, visszapörgetné az időt. Niki újra ott lenne és mi mindent csinálna másként. De tudja, hogy ez csak a képzelete játéka és sajnos nem tud változtatni azon, amin a legjobban szeretne, már nem tudja megmenteni a lányát. 

A fájó igazság 

Borzasztó volt az a nap, amikor megtalálták Niki földi maradványait, akkor tudatosult benne, hogy a kislány gyilkosság áldozata lett. Edit bár kijár lányához a temetőbe, mégis fura érzés neki ott lenni, azt meséli, nem érzi azt, hogy Niki ott van, mivel nem látta lánya holttestét, csak a csontjait és nem tudja máig, hogy mi történt vele. Nem tudja feldolgozni és elfogadni azt, hogy kislánya elhunyt.  Edit bízik benne, hogy még az ő életében kiderül az igazság. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.