Alan Parker ötéves volt, amikor az anyukája elhagyta őt, a férfi még az arcára sem emlékszik. Most, 51 évvel később kiderült, hogy az anyja életben van.

A három testvér legidősebbikét teljesen lesújtotta, amikor édesanyjuk hirtelen elhagyta a családot 51 évvel ezelőtt.
Bár soha senki nem mesélte el, miért döntött így, Parker élénken emlékszik arra, ahogyan a szülei folyamatosan vitáztak.
A most 56 éves autókereskedő Írországban él, és egy ideje próbál kapcsolatba lépni az anyukájával – ezért kereste fel a Long Lost Family című műsort.
Nem emlékszem az arcára. Talán túl traumatikus volt számomra anyukám távozása, olyan esemény volt, amit az ember ki akar zárni magából
- mesélte Alan.
A férfi elmondta, azért keresi az édesanyját, hogy meghallgassa, mi történt vele mióta távozott. A műsor némi nyomozás után sikeresen kiderítette, hogy Anne életben van, és jelenleg a déli parton él.
Anne elmondása szerint azért hagyta el a családját, mert boldogtalan házasságban élt, és nem érezte magát biztonságban. Eredeti terve az volt, hogy később magához veszi a gyermekeit, ám mire ezt megpróbálta, a férje elköltözött, és a családnak nyoma veszett.
Gyakran gondoltam vissza arra, mit hagytam ki az évek során az életükből. Mindig van egy részem, ami hiányzik
- mondta Anne.
Amikor Alan megtudta, hogy az anyja él, könnyekben tört ki.
Könnyebbnek érzem magam, mintha nem lenne súly a vállamon.
A műsor most arra készül, hogy a következő részben anya és fia 51 év után ismét találkozhassanak - írja a Metro.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.