„Az orvosok nem tudtak reményt adni, azt tanácsolták, szeressem, amíg csak lehet” – a hajdúszováti 8 éves Elina fél szívvel küzd

szívszorító történet
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 02. 10:00
Fél szívvel született a hajdúszováti kislány, mégis végtelen ereje van. A mindössze nyolcéves, súlyos szívbeteg Mezei Elina már több életmentő műtéten átesett, és volt, hogy élet és halál között lebegett. Mégis ragyogóan őszinte a mosolya és olyan kitartással küzd, ami átsegíti a nehézségeken. A család helyzete már kilátástalannak tűnt, azonban most, a Bors korábbi cikkei hatására hatalmas segítséget kapnak.

Édesanyja, Nikolett a kilátástalan mélyszegénység ellenére is erőt merített, és mindent megtett azért, hogy kislánya a lehető legjobban felkészülhessen a következő szív- és érműtétre. Most pedig egy jólelkű szakember sietett a család segítségére: önköltségen vállalta a romos állapotban lévő ház felújítását, hogy Elina gyógyulása méltó, biztonságos körülmények között folytatódhasson. Így küzd a Mezei család a szívbetegség ellen!

Mezei Elina nyolc éves és súlyos Elina súlyos szívbetegséggel küzd.  Édesanyja, Kaszás Nikoletta soha nem adja fel
Mezei Elina nyolc éves és súlyos Elina súlyos szívbetegséggel küzd.  Édesanyja, Kaszás Nikoletta soha nem adja fel (Forrás:Haon, Czinege Melinda)

"Mosolyog, de ott a szemében a könnycsepp" – A kis Elina súlyos szívbeteg

Mezei Elina és édesanyja, Kaszás Nikoletta hajdúszovátiak. A nyolcéves, élénk és életvidám kislány ritka szívrendellenességgel jött a világra: magzati korban a bal szívkamrája nem fejlődött ki megfelelően. Ennek következtében oxigénhiányos állapotba került, ami súlyos ér- és bélrendszeri komplikációkat okozott nála. A oxigénhiány miatt sztrókot is elszenvedett, amely bal oldali részleges bénulással járt.

Mindez azonban szerencsére semmi nyomot nem hagyott a külsején. Kaszás Nikoletta, a kislány édesanyja elmondása szerint Elina igazi kis harcos, és ez megmutatkozik minden mozdulatában, szemei csak úgy ragyognak. Szüksége is van erre a rendkívüli belső erőre, hiszen hamarosan újabb, életmentő műtét vár rá.

Az orvosok szerint kis Elinám szíve legfeljebb tinédzserkoráig bírhatja, akkor pedig elkerülhetetlenné válik egy szívátültetés. Ráadásul az érrendszeri problémái miatt még ez a lehetőség is bizonytalan: azt mondták, az erei sajnos teljesen használhatatlanok, emiatt a transzplantáció kockázatos és kérdéses. Az orvosok nem tudtak reményt adni – azt tanácsolták, szeressem őt addig, amíg csak lehet…

– meséli Kaszás Nikolett, a kis Elina édesanyja. 

Én viszont úgy vagyok vele, hogy amíg itt van velem, a lehető legszebb életet szeretném megadni neki. Legyen biztonságban, szeretetben, gondoktól távol. Mert, ha a sors nem is ígér hosszú jövőt, én akkor is mindent megteszek azért, hogy Elina élete boldog, teljes és szeretettel teli lehessen

– teszi hozzá.

A Mezei család tiszta, rendezett, ám nagyon szerény körülmények között próbál helytállni. Elina édesanyja, Nikoletta és férje négy gyermeket nevelnek: a kislánynak egy bátyja és két idősebb nővére van. A szívbeteg Elina a család igazi kincse, mindenki óvja és féltő szeretettel veszi körül. Most pedig abban bíznak, hogy az emberek jóindulata segít átvészelni a következő, nehéz időszakot.

A kis Elina rajza melyben anyukáját apukáját és három testvérét ábrázolja.  „Anya, mi küzdünk, mi nem adjuk fel, mi erősek vagyunk”
A kis Elina rajza melyben anyukáját apukáját és három testvérét ábrázolja.  „Anya, mi küzdünk, mi nem adjuk fel, mi erősek vagyunk” (Fotó: olvasói)

Kilátástalannak tűnt a helyzet, amikor a Bors közreműködésével jött a segítség 

Az elmúlt időszak rendkívül nehéz volt számunkra. Tele voltam félelemmel, sokszor azt sem tudtam, mit tegyek. Végül nem maradt más kapaszkodóm, mint az emberek jóindulata. Elinát nem tudtam sehová elvinni, mert ha kimozdultunk, annyira felizgatta magát, hogy a pulzusa veszélyesen megemelkedett. Így gyakorlatilag a négy fal közé szorultunk. Közben pedig az otthonunk is teljesen romos állapotba került: a tető tönkrement, galambok költöztek be, minden elkorhadt. Már-már kilátástalannak tűnt a helyzet, amikor a korábbi cikkek hatására egy jólelkű szakember önköltségen felajánlotta a segítségét a felújításban. Ez hatalmas teher esés volt a vállunkról, végtelenül hálásak vagyunk érte

– meséli Nikolett hálával a hangjában. 

Az összefogásnak és az eddig beérkező támogatásoknak köszönhetően még kisebb állatokat is tudtunk venni: kacsákat, tyúkokat és két malackát. Végre van fűnyírónk is, és a testvéreknek sikerült ruhát venni. Az emberek jószándéka és szeretete valóban erőt ad nekünk a mindennapokhoz

– teszi hozzá.

Azt mondja nekem: „Anya, mi küzdünk, mi nem adjuk fel, mi erősek vagyunk.” Megígérte, hogy soha nem hagy el minket, és vigyázni fog ránk, ha idősek leszünk.  Nekem valóban mindenben Elina ad erőt. Az ő kitartása, kedvessége és tiszta lelke segít átvészelni a nehéz időket. Hálás vagyok, hogy mellettem van, és hogy végre egy kicsit jobb élete lehet. Hamarosan azonban újra szembe kell néznünk a betegségével: a következő, sorsdöntő műtét december és január között vár ránk. Bízom benne, hogy minden rendben megy, és hogy a kislányom még hosszú ideig velünk maradhat

– zárja gondolatait a súlyos szívbeteg Elina anyukája. 

Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.