Életbevágó döntést hoztak Kapu Tiborról - Pontban ekkor csobban a tengerbe az űrhajója

űrhajó
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 11. 16:50
Vége a találgatásoknak az Ax-4 misszió legénységének visszatérése kapcsán. A HUNOR – Magyar Űrhajós Program bejelentette, hogy mikor tér haza Kapu Tibor!

Egy országot, sőt egy egész nemzetet tart lázban immár több mint két hete Kapu Tibor, pontosabban az, hogy hazánk második magyar kutatóűrhajósa mikor tér vissza a Földre. A találgatásoknak és a tippelgetéseknek vége, ugyanis a HUNOR – Magyar Űrhajós Program végre megosztotta a Facebookon, hogy mikor dokkol le a Nemzetközi Űrállomásról az Ax-4 misszió legénysége, azaz mikor kezdi meg visszatérését a Földre a Crew Dragon űrhajó, aminek időközben neve is lett.

Kapu Tibor
Már csak pár nap és hazatér Kapu Tibor / Fotó: Nichole Ayers / Facebook

 

Pár nap múlva hazatérhet Kapu Tibor

Az időközben a mindenki szívét meghódító Kapu Tibor és három űrhajóstársa visszatérésének időpontja már azóta lázban tartja az embereket, hogy 

július 10-én, csütörtökön letelt az a kéthetes időintervallum, amilyen hosszúra az Axiom-4 küldetést tervezték.

Azóta mentek a találgatások a hazaérkezés időpontját illetően, ám ezeknek a HUNOR – Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán közzétett bejegyzés véget vetett. Azt írták, hogy
 

az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége várhatóan július 14-én befejezi küldetését, és magyar idő szerint 13:05-kor elhagyja a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét. A Crew Dragon „Grace” űrhajó Kalifornia partjainál landol majd.

Kapu Tiborról akart egy profi fotós képet készíteni. Hihetetlen, hogyan sikerült neki /
"Hello Houston, hamarosan indulok haza!" / Fotó: Facebook/Kapu Tibor

 

Ez vár a visszatéréskor Kapu Tiborékra

Miután a fenti időpontban a Crew Dragon "Grace" névre keresztelt kapszulája megszüntet minden mechanikai és elektromos kapcsolatot a Nemzetközi Űrállomással, azaz ledokkol, majd a kapszula fokozatosan eltávolodik majd az ISS-től, méghozzá irányított manőverekkel. Közben már a földi irányítóközpont Houstonban is ellenőrizni fogja az összes rendszert – párhuzamosan a fedélzeten tartózkodó személyzettel, köztük Kapu Tiborral. A következő fázisban a Föld légkörébe érve forró pillanatokat él majd át a legénység, miután az űrhajó izzó tűzgolyóvá változik. Itt nagy szerepe lesz a hőpajzsoknak. Mindez óriási sebességgel párosul. Ezt a sebességet hivatottak lassítani a több fokozatban kinyíló ejtőernyők, amelyek egészen addig láthatóak lesznek, amíg a kapszula a Csendes-óceánba nem csobban, Kalifornia partjainál.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.