Szívszorító tragédia rázta meg az olaszországi Revine Lago települést: a mindössze kétéves Viviana Maria Barel június 14-én este életét veszítette, miután félrenyelt egy cseresznyét. A kislány családja jelen volt a tragédia idején – Viviana épp két testvérével vacsorázott, amikor a szörnyű baleset bekövetkezett.
Édesapja, Renato Barel elmondása szerint egy szomszédjukban élő ápolónő próbált meg elsőként segíteni, és alkalmazta a Heimlich-fogást, ám sajnos nem járt sikerrel. A riasztott mentők gyorsan a helyszínre értek, és azonnal megkezdték az intubálás előkészületeit, de már nem tudták megmenteni a kislány életét – Viviana a légzés leállása miatt elhunyt.
Vidám és élénk kislány volt
– nyilatkozta megtört szívű apja a helyi sajtónak.
A haláleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Viviana temetését június 18-án, kedden délután fél 4-kor tartották a San Matteo templomban, éppen egy évvel a kislány keresztelőjének évfordulója után. Az olasz Il Gazzettino beszámolója szerint „az egész falu megállt” a búcsú pillanatára: üzletek és kávézók zárva maradtak, a gyászoló tömeg pedig csendben és könnyek között kísérte utolsó útjára a hófehér gyermekkoporsót. A temetés után Viviana testét elhamvasztották. A koporsóra írt megható búcsúszöveg így szólt:
Ajándék voltál mindannyiunknak. A szeretet, amit gyújtottál a szívekben, soha nem huny ki.
A szülők a szörnyű tragédia után csak másnap reggel mondták el az elviselhetetlen hírt Viviana két nagyobb testvérének, a hat- és kilencéves lányoknak, írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.