A Premier League zárása előtt adott szezonértékelő interjút a Spíler Tv-nek Szoboszlai Dominik. A Liverpool középpályása csapatszinten nem lehet elégedett az évvel: noha a klubon belül ötször is a hónap legjobbjának választották, a Poollal idén nem nyert semmit. Ráadásul legutóbb az Aston Villa ellen tőle szokatlanul nagyot hibázott.

Az Aston Villa-Liverpool találkozón 4-2-re nyertek a hazaiak, a Vörösök mindkét gólja előtt Szoboszlai Dominik adta a gólpasszt. Mégsem erről marad számára emlékezetes meccs. 1-1-es állásnál látványosan elcsúszott, s ebből szerzett újra vezetést az azóta Európa-ligagyőztes Villa. Szoboszlai erről a hibájáról beszélt.
Nehezen lendültem túl rajta, mert egy-egynél történt, és nagyon meccsben voltunk. Ha ez nincs, szerintem el tudtuk volna dönteni a mérkőzést, így ez elég nagy pofon volt nekem és az egész csapatnak is. Utána nem a két gólpasszomra gondoltam, hanem arra, hogy talán nagyobb stoplikat kellett volna a cipőmre raknom
- mondta Szoboszlai, aki vasárnap a Liverpool-Brentford összecsapással (17.00, Tv: Spíler2 Tv) búcsúzik a szezontól, valamint két csapattársától, Mohamed Szalah-tól és Andy Robertsontól.
Szoboszlai Dominik hibája
Hiába volt idén Szoboszlai magasan a Liverpool legjobbja, ez lesz az első profi szezonja, amikor semmit nem nyer aktuális klubjával. Erről is beszélt Szoboszlai az interjúban.
Ha azt mondták volna nekem, hogy kupát nyerek a csapattal, de egyszer sem leszek a hónap játékosa, akkor inkább azt választom. Azzal folytattam volna a sorozatomat, hogy minden évben trófeát nyerek. Most inkább az egyéni elismerések jöttek, ami nem baj, de az összeset elcseréltem volna egy kupára. Amennyire lehet, ezzel is boldog vagyok, és remélem, a következő idényben ismét trófeát emelhetek a magasba a csapattal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.