Akárcsak három éve, idén is az Európa-liga nyolcaddöntőjéig jutott a Ferencváros. A gárda a hazai 2-0-s siker után idegenben 4-0-ra kapott ki a Braga ellen, a portugál csapat összesítésben 4-2-vel jutott be a negyeddöntőbe. Már a félidőben 3-0-ra vezetett az ellenfél, Robbie Keane, a Fradi vezetőedző érthetően nem volt elégedett.

Keane a meccs után azt mondta, ez a realitás, amit láthattunk.
Szomorú vagyok, utálok veszíteni, de ez a realitás. A lehetőségeket és a keretet látva a portugálok teljesen máshol vannak. A legfontosabb, hogy büszkék lehetünk magunkra, s arra, amit elértünk
- nyilatkozta a lefújás után Robbie Keane, aki szerint a kelleténél többet hibázott együttese.
"Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. Ők is jobbak voltak, mint Budapesten, de az első három góljukat sajnos a mi hibáinkból szerezték."
Az ír szakember kiemelte, a csapat sokat fejlődött, s ez mindenképpen jó jel a jövőre nézve.
"Visszatérünk, addig is a bajnokságra és a kupára koncentrálunk"
- szögezte le az edző.
A Ferencváros a Győrrel harcol a bajnoki címért, a kupában szintén az ETO ellen játszik a négy között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.