A szem vörössége gyakran észlelt tünet. A most induló, augusztusi parlagfű szezonban sokan hajlamosak ezt parlagfű allergiával magyarázni, ám fontos tudni azt, hogy a szemfelszín vörössége, azaz a szem pirossága, számos különböző betegség vagy ártalom következménye lehet.
Ezek egészen eltérő teendőket igényelnek mind a beteg, mind az orvos részéről. A szem vörösségével kapcsolatos alapvető ismeretekrőlProf. Dr. Holló Gábort, a Szemészeti Központ szemész szakorvosát, glaukóma specialistáját kérdeztük.
Általában a szem vörösségén a kötőhártya és a közvetlen alatta lévő szemburok, az ínhártya erezettségét értik. A kötőhártya az a vékony réteg, mely a szemrésben a szemgolyót kívülről fedi és az átlátszó szaruhártya széléig tartóan, a szemhéjakra belülről ráfeküdve, egyfajta kötőhártya zsákként védi a szemet, és biztosítja a megfelelő könnyellátást. Az itt futó kis artériák vérbősége elsősorban aktív gyulladásos állapotra utal, függetlenül annak eredetétől. A szem mélyebb rétegeit (szaruhártya felszínétől egészen a szemgolyó belsejéig terjedően) egy másik artériás rendszer látja el vérrel, melynek vérbősége, azaz gyulladásos érágassága a szemgolyót és a szemgolyó belsejét érintő gyulladásokra enged következtetni. A két rendszer teljesen eltérő, ennek megfelelően a kétféle vörösség teljesen más ellátást igényel.
Egy harmadik, a szem vörössége szempontjából gyakorlati jelentőségű rendszer a kötőhártyának és a szemgolyó legkülső rétegének (az ínhártyának) a vénás elvezetése. A szív által kipumpált oxigéndús vért az artériák egyre kisebb artériákra osztódva vezetik el a hajszálerekig, ahol az leadja az oxigént, és felveszi a széndioxidot. A már oxigénben szegény vért a vénák vezetik vissza a szívhez.
A kötőhártya vénás rendszere normális esetben szabad szemmel nem látható, hiszen a vénák keskenyek és kevés vénás vért tartalmaznak. Azonban, ha a szemüregben vagy a szemgolyóban a vénás nyomás jelentősen megemelkedik, azaz vénás pangás keletkezik, a vénák kitágulnak, így szabad szemmel is látható szemvörösséget okoznak. Ekkor már jól látható kanyargós lefutásuk, és bennük az artériásnál sötétebb színű vénás vér. A kötőhártya kisebb-nagyobb bevérzései egybefüggő véraláfutásként mutatkoznak, és nincsen semmi közük a jelen beszélgetésben tárgyalt, értágulaton alapuló szemvörösséghez.
A kötőhártya artériáinak tágulatát bármiféle aktív gyulladással (bakteriális, vírusos fertőzéssel, felszínes sérüléssel, irritációval vagy pollenallergiával) járó heveny és krónikus állapot előidézheti. A bakteriális fertőzések gyakoriak a nyári szabadtéri környezetben, uszodai/nyílt vízi úszás után, vagy ha más szennyezett, poros anyag jut a szembe. A baktériumok okozta gyulladások jellemzően erős váladékozással járnak, a váladék a szempillákat összeragasztja, a szem nehezen nyílik, “csipás” lesz.
A vírusos gyulladások ettől eltérően fokozott könnyelválasztással, vagy könnyszerű folyadéktermelődéssel járnak, gennyes, váladékos anyag nem keletkezik. Bármilyen, a szemet érintő vírusos fertőzés hasonló kötőhártya vérbőséget eredményez, így a kötőhártya pirosság okozta kép nem specifikus a kiváltó vírusosra. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert a COVID járvány kapcsán is előfordul COVID-os kötőhártya gyulladás, ám ez semmiben nem különbözik a szokásos vírusos szemfelszíni gyulladás megjelenésétől.
A pollenallergiás szemvörösség esetén egyenletesebb az érágasság, és a diszkomfort érzés, valamint a könnyezés dominál. A szem mélyebb rétegeit, illetve a szaruhártya legfelső rétegeit is érintő károsodások, sérülések, bakteriális/vírusos fertőzések ún. ciliáris vérbőséget hoznak létre. Ez a korábban már említett, a szemgolyó rétegeit ellátó artériás rendszer értágulatát jelenti. Ellentétben a kötőhártya gyulladás széles területen mutatkozó vérbőségével, a ciliáris vérbőség a szaruhártya és az ínhártya határán, az ínhártyán látszik, lényegében a szaruhártya külső körvonalának megfelelően, vagy szektorszerűen, vagy az egész 360 fokos területen. Ebben az állapotban a kötőhártya távolabbi erei általában nem tágulnak ki, így kötőhártya érágasság a legsúlyosabb esetek kivételével nincs jelen. Ilyen állapot alakulhat ki pl. a szaruhártya felszínes rétegének sérülése (ággal való karcolása) esetén, de hasonló képet okoz a herpes vírus fertőzés aktív fázisa is.
A vénás rendszer értágulata leggyakrabban a heveny, zárt zugú glaukóma, jobban ismert nevén akutglaukómás rohamrészjelensége. Ebben a sürgős szemorvosi ellátást igénylő állapotban a hirtelen megnövekedett szemen belüli nyomás nem engedi meg, hogy a felszínesebb vénák kiürüljenek, ugyanis ezek a szemgolyó vénáihoz vezetik el a vért, ám azokat a vénákat a magas nyomás összenyomja. A tágabb, sötétebb lilás, kanyargós felszíni erek látványa ilyen esetben jelentős szemfájdalommal, a szemkörnyéki csontok (homlok, arc) fájdalmával, a látás gyors romlásával, ködös látással, illetve a fényforrás fényének szivárványszínű eltorzulásával jár együtt. Hasonló felszínes vénás értágulatot eredményezhetnek a szemüregben és a koponyán belül kialakuló vénás elvezetési zavarok is.
A szemvörösség típusának meghatározása nem csak a beteg számára, hanem a háziorvos, a gyermekorvos, esetleg a traumatológus számára is problémát jelenthet. Sok téves döntés született már a szem vörösségének kötőhártya gyulladásként való téves megítélése miatt.
A szemvörösség fő típusainak összetévesztése akár vissza nem fordítható következményekkel is járhat.
A típusos kötőhártya gyulladás esetén (a kötőhártya kiterjedt érágassága, váladékozása) tisztázni kell, hogy az állapotot megelőzte-e sérülés. Enyhébb esetben a háziorvosi gyakorlatban megfelelő antibiotikum csepp írható, és (ha a javulás hamar bekövetkezik) a kezelés teljes végig vitelével az állapot gyógyítható.
Ha azonban az állapotot sérülés előzte meg vagy sérülésre van gyanú (a gyerekek gyakran a büntetéstől való félelmük miatt tagadják a sérüléshez vezető tevékenységet), mindenképp rövid időn belül szemorvosi ellátást indokol. Amennyiben a szem mélyebb rétegeinek ártalmára utaló ciliális érágasságot látunk, vagy az dominál, mindenképp sürgős szemészeti ellátásra van szükség.
A vénás pangás megjelenésekor, amennyiben az korábban nem volt jelen és a szem fentebb részletezett panaszaival jár együtt, szintén sürgős szemorvosi ellátás indokolt.
Az akut glaukómás roham fel nem ismerése és ellátásának megkésése akár 24-48 órán belül a látás végleges elvesztéséhez vezethet, noha az azonnali szemészeti ellátás éslézer kezelésmegőrizhetné a látást - mondta Prof. Dr. Holló Gábor, a Szemészeti Központ szemész szakorvosa, glaukóma specialistája.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.