Jó alvás, egyenlő jó memória

alvászavar
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 25. 14:15
Az alvás minőségének javításával talán lassítható az időskorban jelentkező memória romlása - adtak hangot reményüknek a szakemberek egy tanulmányban.

Az alvás minőségének javításával talán lassítható az időskorban jelentkező memória romlása - adtak hangot reményüknek a szakemberek egy tanulmányban.

Memória és alvás

Nature Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány szerzői közvetlen kapcsolatot mutattak ki az öregedő agy, az alvás és a memória között. A vizsgálatok tanúsága szerint az öregedő agyban bekövetkező változások negatívan befolyásolták a mély alvás minőségét, ez pedig rontotta a memóriaraktározási képességet.

Fotó: 123rf.com

A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói szerint ez idáig nem lehetett tudni, hogy az agyat, az alvási szokásokat és a memóriát érintő változásokat az öregedés egymástól elkülönülő, vagy mélyen összekapcsolódó jeleiként kell-e kezelni. A kutatók most 36 ember bevonásával készítették el tanulmányukat, amely során számos vizsgálatot végeztek.

A résztvevők a húszas és a hetvenes éveikben járó korosztály tagjai közül kerültek ki. A szakemberek első lépésben azt bizonyították, hogy a mediális prefrontális kéreg nevű agyterület állapota alapján meg tudják mondani, hogy az adott személy esetében mennyi mély - vagyis lassú hullámú - alvásra lehet számítani. Ezen agyterület ugyanis alapvető fontosságú a mély alvás fázisába való belépésben, ám működése a kor előrehaladtával fokozatosan gyengül.

foto:123rf.com

Második lépésként a kutatók bebizonyították, a mély alvással töltött idő mennyiségéből kikalkulálható, hogy az emberek miként teljesítenek a memóriateszteken. A jó minőségű alvásban bővelkedő fiatalabb páciensek jobb eredményeket értek el a teszteken, mint a rossz minőségű alvással küzdő idősebb társaik - adta hírül a BBC News.

"A lassú hullámú alvás kulcsfontosságú szerepet játszik a közelmúltban szerzett új emlékek bevésődésében - húzta alá Matthew Walker, a tanulmány egyik szerzője. - Olyan ez, mint megnyomni a 'mentés' gombot". A kutatók szerint az alvás minősége javítható azáltal, ha éjszakánként elektromossággal stimulálják a megfelelő agyterületet. Mint hozzátették: a módszer hatékonynak bizonyult a fiatalok memóriateljesítményét nézve, ezért hamarosan az idősebb pácienseknél is tesztelni akarják az eljárást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.