Az újévi fogadalmak kapcsán, az ilyenkor szokásos „leadom a plusz kilókat, tanulok valami újat és leszokom a dohányzásról”, önmagunknak tett életmódváltó ígéretek mellé érdemes feljegyezni a „mától kialszom magam” fogadalmat is. Elegendő alvás nélkül ugyanis a többi ígéretet is sokkal nehezebb lesz betartani.
"Az agy fontos feladatot lát el éjszaka, ezt azonban csak alvás közben tudja maradéktalanul elvégezni. A pihentető alvás alatt távolítja el a neuronokból azokat a feleslegessé vált fehérjéket, amelyek napközben, az ébrenlét alatt zajló idegrendszeri folyamatok melléktermékeként keletkeztek" – mondta el dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a JóAlvás Központ főorvosa. Ha az alvásidő rövidsége miatt erre nincs elég ideje, a fehérjék az agysejtekben maradnak, hátráltatva a másnapi munkánkat, az összeszedett gondolkodást. A kialvatlanság miatt tehát csökken a kreativitás, romlik a teljesítő képesség, lassul az új információk feldolgozása és a problémamegoldó képesség is.
Aki keveset alszik, könnyen olyan körforgásba kerülhet, amiből nehéz kiszállni. Ha túlhajszolt, stresszes, emiatt napközben gyakran rágyújt, kávéval tartja ébren magát, akkor aszervezete hamarosan komoly energiahiánnyal fogja jelezni, hogy pihenésre, feltöltődésre van szüksége.Ha ekkor sem változtat a napirendjén, inkább még több koffeinnel és nikotinnal pörgeti magát, akkor még messzebb kerül a füstmentes mindennapoktól.
A pihenés hiánya a zsírpárnák megjelenéséhez is hozzájárul. Egy korábbi vizsgálat már beszámolt arról, hogy kialvatlan állapotban lehetőleg ne induljunk bevásárolni, mert ilyenkor hajlamosabbak vagyunk a magasabb szénhidrát tartalmú élelmiszereket kosárba tenni. Az alváshiány miatt többet eszünk, ilyenkor ugyanis megemelkedik az éhséget jelző ghrelin hormon szintje a szervezetben, a jóllakottság érzését jelző leptin hormoné pedig csökken. Ha az újévi fogadalmai közt szerepel az álomalak elérése, akkor első lépésként tervezze meg, hogyan tud több időt szánni a pihenésre!
A folytonos betegeskedések, téli meghűlések helyett az idejét és energiáját fordítsa inkább a kitűzött céljai elérésére! Ehhez azonban megint csak arra van szükség, hogy eleget és jól aludjon. Az immunrendszer megfelelő működéséhez ugyanis pihentető alvásra is szükség van. Aki keveset alszik, könnyebben kapja el a télen egyébként is gyakori légúti betegségeket, így nehezebben boldogul munkában és tanulásban egyaránt, de a hosszú távú kilátások sem kedvezőek. Dr. Vida Zsuzsannától megtudtuk, hogy több, korábbi kutatás is igazolta az összefüggést az alváshiány és krónikus betegségek megjelenése közt. 2-es típusú diabétesz, magasvérnyomás betegség, szív- és érrendszeri betegségek veszélyeztetik azokat, akik nem szánnak elegendő időt a pihenésre.
A fentiek alapján jól látható, hogy ha tartósan a szükségesnél kevesebbet alszunk, akkor az a külsőnkön is nyomot hagy és hangulatunk, egészségünk is megsínyli. Egy felnőtt ember napi alvásszükséglete 7 és 8 óra között mozog, de nem elég, ha csak a mennyiségre figyelünk. Többször hangsúlyoztuk a pihentető alvás jelentőségét – mondja Vida főorvosnő. Ez azt jelenti, hogy nem elég, ha valaki időben eleget alszik. Ha alvás közben többször ébred, nehezen alszik el, horkol, vagy egyéb alvással kapcsolatos panasza jelentkezik, zavart szenved az alvás természetes ritmusa, az alvás minősége. Az érintett nem ébred frissen, napközben fáradt, ideges lehet, fejfájásra panaszkodik. Ha tehát valaki úgy érzi, hogy hiába alszik eleget, mégsem érzi kipihentnek magát, érdemes alvásvizsgálatot végeztetnie, melynek eredményei alapján a kezelőorvos megoldást találhat a problémára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.