A szem a lélek tükre- Mit árul el a rövid,- és távollátás rólunk?

Nem újdonság: ha lelkünkben nincs harmónia, az testi tünetekben jelentkezik. De mi a helyzet szemünk világával? Milyen érzelmi probléma okozza a panaszait?

Ha jól érezzük magunkat, testünk, lelkünk harmóniában van, ám ha a lélekben történik valami, az egyensúly felborul. Amikor pedig a szorongás, a félelem veszi át a hatalmat, a szervezetet átjáró energiák nem áramlanak megfelelően. Funkciózavarok adódnak, majd jönnek a betegség tünetei. A szembetegségeket például okozhatja, ha az ember nem szeretne valamit meglátni...

Szakértők szerint a szembetegségek összefüggésbe hozhatók azzal, hogy az ebben szenvedők valamit nem akarnak meglátni.

Már az is árulkodó, ha valaki rövidlátó vagy távollátó. Az előbbi esetén az illető hárítja a jövőbeni dolgokat, utóbbi viszont szemet huny az orra előtt történő dolgok felett is.

A szem, ahogy mondani szokás, a lélek tükre - és ez igaz. Az ember azért kutatja a másik tekintetét, mert annak érzelmei, hangulata tükröződnek benne. A szem zavarai között a rövidlátás már fiatalkorban, a távollátás inkább idősebbeknél jelentkezhet.

Ez árulkodó tünet a szakemberek szerint: a fiatalok ugyanis elsősorban saját, szűkebb köreiket látják, az áttekintés, a széles látókör esetükben hiányzik. Az időseknél viszont megfigyelhető az eltávolodás dolgoktól, a distancia kora. Ők a közelmúlt történéseit is könnyen elfelejtik, a régi dolgokra azonban kiválóan emlékeznek.

A rövidlátók csak "saját orrukig látnak", mindent saját szemüvegükön keresztül néznek, személyesen érzik érintve magukat egy-egy téma által. Ha valaki rövidlátó, ez a betegség arra készteti, hogy nézzen körül közelebbről saját világában! Hiszen a rövidlátás az éleslátási pontot tolja közelebb saját szemünkhöz, orrunkhoz.

A betegség célja az önismeret gyakorlása. A valódi önismeret kényszerűen kivezeti az embert saját szubjektivitásából. A rosszul látóknál mindig felvetődik a kérdés: mit nem akar látni? A válasz pedig az, hogy saját magát.

Az idős emberek általában már kellő élettapasztalattal és széles látókörrel rendelkeznek. De vannak, akik utóbbit csupán testi szinten valósítják meg, és távollátást produkálnak.

Színvakok

A szakemberek szerint azok, akik nem tudják megkülönböztetni a színeket, az élet sokféleségét, tarkaságát nem akarják látni. A probléma azokat érinti, akik mindent szürkében látnak - látásmódjuk a különbségeket negligálja - vagyis a színtelen embereket.

Ahhoz viszont, hogy valami teljes dimenzióban feltáruljon előttünk, két képet igényel a látás. A polaritás törvénye érvényesül. Két látásmód kell nekünk, hogy felfoghassuk a látvány egységét.

Ha azonban elégtelen a két látótengely koordináltsága, kancsítunk, tehát a két szem retináján két, egymást nem fedő kép alakul ki. Az agy úgy dönt, hogy mielőtt megjelenne előttünk a két különböző kép, az egyiket teljesen kiszűri - a bandzsító szem képét.

Tehát a másik szem képét az agy nem továbbítja. Egyszeművé válunk, mindent síkban látunk, elvész a térlátás.

A vaksága látni nem akarás legszélsőségesebb formája. A legsúlyosabb testi csapásnak tartjuk a vakságot - a szakemberek szerint a vaktól örökre elvétetett a külső projekciós mező, így befelé nézni kényszerül. A testi vakság csak végső manifesztációja a tudat vakságának.