Szerelem COVID idején – A járvány átrajzolta az érzelmeket

Szerelem COVID idején – A járvány átrajzolta az érzelmeket

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 11. 20:06
Sajnos úgy néz ki, a járvány egyáltalán nem kedvez a szerelemnek. Vagy, ha mégis, akkor nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy az összezártsággal és az ebből adódó feszültségekkel képesek legyünk megküzdeni.

Sajnos úgy néz ki, a járvány egyáltalán nem kedvez a szerelemnek. Vagy, ha mégis, akkor nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy az összezártsággal és az ebből adódó feszültségekkel képesek legyünk megküzdeni.

Krízishelyzet idején sokkal kiszolgáltatottabbá válunk a körülményeknek, hiszen olyan alapvető jogunktól foszt meg minket, mint a szabadság. Márpedig a Covid-járvány idején tapasztalt korlátozások éppen ezt okozzák, ami hatással van az életünk minden területére, de legfőképpen arra a szűk közegre, amiben élünk: legyen az család, vagy párkapcsolat.

Egy kapcsolatban kell az, hogy ne árasszuk el a másikat, hiszen ez is a tisztelet része. Tudni kell, hogy hol találjuk meg azt a mértéket, amikor nem vagyok sok, nem vagyok teher, hanem egálban vannak a dolgok, hiszen sok feszültséget előhozott ez az időszak. Nehézségek idején a külvilág egyéb ingerei jobban tudják terelni a figyelmet. Egy ilyen helyzetben éppen ezek szűnnek meg. Ha a kielégülésem forrása mindig ott van a szemem előtt, akkor hogyan marad meg az étvágyam” – teszi fel a költői kérdést Barkász Heléna klinikai szakpszichológus, aki egyebek mellett erre is megadja a választ a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsor legújabb adásában.

Ezek szerint tehát az egyik kihívása az összezártságnak éppen ennek a vágynak a fenntartása, vagy újra élése. És mivel egyre hangosabban konganak a harangok arra vonatkozóan, hogy ismét számíthatunk korlátozásokra a járvány negyedik hulláma idején, érdemes már jó előre felkészülni és tudatosan kezelni ezt az időszakot. Ráadásul az egyre jobban kibontakozó digitális világ, ahol elveszni látszik a romantika, a randevúzás izgalma és egyáltalán, annak megvalósítása, közel sem kedvez a szerelemnek. Ennek pedig leginkább elszenvedői a fiatalok, akik most élnék meg annak minden bizsergető pillanatát. Pedig a most tinédzser generációban igencsak benne van a vágy, az egymásra találásra és a boldog párkapcsolat kialakítására, mégis egyre nehezebben tudnak kapcsolatot létesíteni.

A digitális világ térhódítása a fiatalok elé újabb kihívásokat gördített, amit igyekeznek nagyon jól megugrani. A kérdés inkább az, hogy a tartós közös út mennyire tud majd megvalósulni” – mondja a szakember. A nagyobb baj, hogy a modern világ trendje a szingliség, pedig evolúciósan belénk van kódolva a társas lét. Kutatások kimutatták, hogy tovább is él az, aki kapcsolatban van. Akkor mégis hogyan találhatunk vissza egymáshoz? Erre a kérdésre is kerestük a választ a #nofilter – Nők, filter nélkül legutóbbi beszélgetésében. A műsor meghallgatható szerdánként 19 órakor a Spirit FM-en, bővített változatban pedig megtekinthető Köböl Anita Youtube-csatornáján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.