Azt gondolnánk, hogy elő kell vennünk kisebb segítséget ahhoz, hogy ebbe a témába belekezdjünk, pedig az igazságot megvallva önmagába is elég izgalmas ez a téma.
Mégis megijedünk és nehéznek érezzük gyermekeinkkel beszélni róla. Mert mi vagyunk a nagy felnőttek, ők pedig a kis gyerekek. Ilyenkor jut mindig eszembe Szabó Lőrinc: Lóci óriás leszcímű verse. Amikor a nagy felnőtt lehajol kisfiához és elkezdi az ő szemével látni a világot és mindent ami körülötte történik. Kiemelnék most ebből is egy részletet:
„Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?
És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:”
Fantasztikus, ahogy eszébe jut lekuporodni a gyerekéhez és egyből megérti mit él meg Lóci és mit hogyan lát. Fontosak első sorban a jó kérdések, amik kipuhatolják gyermekünk még hol tart a szexualitás témájában, miről is kell biztosan már beszélnem vele és mi az amit esetleg még halogathatok.
Bár a szexről való tudásunk sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, vannak tévhitek, melyekben az emberek jó része még mindig hisz. Mik ezek és mi az igazság?
Röviden és tömören ezek azok a kérdések amiket érdemes megvitatni és persze szerteágazó más kérdés is felmerül közben, miközben ezekről beszélgetünk. Elkezdjük a szeretett fiúnál, de rájövünk, hogy a kislányunk nem is szereti annyira, csak nem mer neki nemet mondani, ilyenkor elmesélhetjük saját hasonló történeteink. A lényeg, hogy őszinték legyünk gyermekeinkhez és önmagunkhoz. Itt már mi vagyunk a tapasztalt bölcs baglyok, akik ne feledjük el mindig tanulhatunk új dolgokat, ezért hiába vagyunk bölcsek maradjunk nyitottak. A gyerekeknek az a fontos, hogy egy bizalmas közegben érezzék magukat. Legyen egy Anya-lánya/Apa-fia nap, amikor lehetőség van egy forró tea mellett megvitatni ilyen izgalmas kérdéseket. Keressünk tudatosan olyan színházi műsorokat, ahol a tinédzser szerelem előkerül és előiskolája lehet egy jó beszélgetésnek. Legyen a tarsolyban egy jó könyv, ami az ő nyelvükön némi humorral fűszerezve mutatja be a szexuális élet alapjait, kezdeteit és mindezeket vitassuk meg együtt. Legyünk mi mindig az elsők, ahol előkerülhet a téma, ahol Anyuval elmehetek fehérneműt venni, amikor Anyuval megválaszthatom a nőgyógyászom. Legyen annyira kialakult a bizalmi kapcsolat, ami teret ad arra, hogy a gyermekem meséljen ezekről az élményeiről. Miután pedig elkezd mesélni, higgyem el, hogy nekem is jönni fognak majd az ötletek, történeteim és megfogom érezni, hogy mit is mondjak gyermekemnek.
Mitruczky Szandra
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.