Nincsenek könnyű helyzetben az életmódváltásra készülő laikusok, mivel gombamód elszaporodtak az önjelölt táplálkozási tanácsadók –mondta Somogyi Kovács Anita szakokleveles dietetikus az M1 Ma reggel című műsorában.
Hangsúlyozta: táplálkozási változtatásra vonatkozó tanácsokat dietetikustól és szakorvosoktól, például endokrinológusoktól ajánlott elfogadni.
A fenntartható életmódváltásért a fokozatosság elvét kell betartani, kezdetnek az alkoholról való lemondás, vagy a reggeli bevezetése is nagy segítség lehet – fűzte hozzá a dietetikus.
Ne felejtsen el kellő mennyiségű buborékmentes vizet inni. Reggel, ébredés után is ez legyen az első, óránként igyon meg 2 decit és mindig, amikor étkezésre kerül a sor, kezdje azt is egy nagy pohár vízzel. Hamarabb jön a teltségérzet, így nem tudja – vagy legalábbis nehezebb lesz – túlenni magát, ráadásul a víz segít, hogy ne lassuljon le az emésztés.
Nagyon fontosak a rostban gazdag ételek, egyen minél több nyers gyümölcsöt – akár édesség helyett is – és teljes kiőrlésű pékárukat. Köretnek pedig a megszokott sültkrumpli helyett válasszon inkább friss zöldségekből készült salátát.
Szinte már alap, hogy vízből a szénsavmenteset fogyasztjuk, viszont érdemes a szénsavas üdítőket is inkább rostos gyümölcslevekre cserélni.
Ha szeretné magát néhány kellemetlen pillanattól megóvni, akkor kerülje az olyanpuffasztó élelmiszereket, mint a kukorica, a bab és így tovább. Ha viszont tudja, hogy nem fogja tudni megállni ezeknek a fogyasztását, mindenképp készüljön fel valamilyen puffadás elleni készítménnyel.
Ne most próbáljon ki olyan új dolgokat, amelyeket korábban nem fogyasztott. Nem tudhatja, mire, hogyan hat a szervezete. Ha mégis megteszi, ne felejtse az első pontot és egy-két kóstoló falat (korty) után álljon meg.
Ha az ünnepek alatt többet és esetlegesen hizlalóbbakat evett, semmiképp ne tetézze még azzal, hogy a mozgással is leáll. Ha kevésbé intenzíven is, de ilyenkor is sportoljon, ha tud, legalább napi 20-30 percet.
És ha sportra nem is jut ideje, akkor délelőttönként vagy az ebéd utáni szieszta helyett inkább sétáljon egy nagyot a friss levegőn. Bár ilyenkor úgy érzi, hogy a nagy evés után nem vágyik másra, mint egy nagy alvásra, valójában magának is és emésztésének is jót fog tenni egy kiadós séta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.