Kissé tovább emelkedett a koronavírus-fertőzés terjedési dinamikáját mérő R reprodukciós mutató becslési sávja Nagy-Britanniában. A brit egészségügyi miniszter szerdán bejelentette azt is, hogy Nagy-Britanniában is azonosították a Dél-Afrikában kimutatott új koronavírus-változatot, de a két fertőzöttet azonnal karanténba vezényelték.
A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) szerdán ismertetett friss számításai szerint az R mutató országos átlagban jelenleg 1,1-1,3 között van.Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 11-13 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést.
A SAGE számítási módszertana szerint az 1,1-1,3 közötti R rátából arra lehet következtetni, hogy az új koronavírus-fertőzöttek száma 1 és 6 százalék közötti ütemben emelkedik minden egyes nap.A SAGE a múlt héten 1,1-1,2, két hete 0,9-1 közötti R rátát mutatott ki országos átlagban.A testület szerdán ismertetett új kimutatása szerint az országos átlagon belül Londonban a legmagasabb, 1,2-1,5 az R mérőszám.Ennek alapján Londonban 4-8 százalékkal emelkedik napi átlagban a koronavírus-fertőzöttek száma.
A brit kormány a múlt héten új koronavírus-variáns azonosítását jelentette be. A vizsgálatok adatai szerint a Nagy-Britannián belül mindenekelőtt Londonban és Délkelet-Angliában terjedő változat fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított típusokét. Ismertetésében a SAGE nem részletezte, hogy az R reprodukciós ráta emelkedésében milyen szerepe volt ennek az új variánsnak.
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter ugyanakkor a Downing Streeten tartott szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette: a brit egészségügyi hatóságok két páciens szervezetében kimutatták a koronavírus egy még újabb változatát, amelyet eredetileg Dél-Afrikában azonosítottak.Hancock szerint ez a mutáció a vizsgálatok alapján még gyorsabb terjedésre képes, mint a Nagy-Britanniában nemrégiben kimutatott új variáns.A miniszter tájékoztatása szerint a nagy-britanniai fertőzöttek mindkét esetben olyanokkal álltak szoros kapcsolatban, akik az elmúlt hetekben Dél-Afrikában jártak.
Matt Hancock elmondta: a brit kormány azonnali hatállyal korlátozta a beutazást Dél-Afrikából, és elrendelte, hogy mindazok, akik az utóbbi két hétben Dél-Afrikában jártak, és azok is, akik velük az utóbbi időben szoros kapcsolatban voltak, haladéktalanul vonuljanak karanténba.Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta: átmeneti intézkedésről van szó arra az időre, amíg az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) szakértői alaposan megvizsgálják ezt a koronavírus-változatot a brit védelmi minisztérium Porton Down városában - Anglia délnyugati térségében - működő vegyi és biológiai kutatóintézetében.
Hancock kijelentette: ezek a fejlemények is jelzik, hogy most nem szabad feladni a járvány terjedésének megfékezését célzó intézkedések szigorát, annak ellenére sem, hogy most már láthatók az országra váró fényesebb napok jelei.A miniszter közölte: karácsony másnapjától még további angliai térségekre terjesztik ki a négyszintű járványkészültségi rendszer negyedik, legszigorúbb fokozatát, amely Londonban és tágabb környékén már napok óta érvényben van.
Susan Hopkins professzor, a PHE vezetője szerdán a BBC televízióban kijelentette: a Nagy-Britanniában és a Dél-Afrikában kimutatott új koronavírus-variánsok mutatnak mutációs hasonlóságokat egymással, de egymástól függetlenül alakultak ki. Bízik abban, hogy az azonnali karanténintézkedések és a Dél-Afrikával szembeni utazási korlátozások elejét veszik az új változat nagy-britanniai elterjedésének.Az egészségügyi minisztérium szerda esti adatai szerint az elmúlt egy hétben 236 275 új koronavírus-fertőzöttet mutattak ki szűrővizsgálatokkal országszerte, 89 816-tal, 61,3 százalékkal többet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.
Szerda este megindult az angliai oldalon feltorlódott több mint 3800 kamion átkelése Franciaországba, miután a francia hatóságok megnyitották az új koronavírus-változat nagy-britanniai megjelenése miatt hétfőn lezárt határt a brit oldalról érkező forgalom elől.A Londonnal kötött megállapodás alapján azok kelhetnek át, akik gyorstesztet végeztettek, és ennek eredménye negatív. Szerdán a hosszas várakozás miatt feldühödött kamionosok többször is összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel az angliai Dover kikötőjében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.