A jogging szó hallatán régótanem kapjuk fel a fejünket, sőt hasíbottal gyalogolókkal találkozunk,akkor is csak elismerő pillantásokkal nyugtázzuk, hogy kiváló egészségmegőrző ez a fajtaintenzív gyaloglás.
A nordic walking már az elterjedt mozgásformák közé tartozik hazánkban. Ezt azészaki gyaloglásformát emlegetik síjárásként is,dea legtöbben az angol kifejezést használják. A sport Finnországból származik, ahol eredetileg a sífutók alkalmazták előszeretettel nyári edzéstervükben ezt a különös mozgásformát.
1997 tavaszán mutatták be hivatalos sportként. Azótaa világ bármely pontján szembetalálhatjuk magunkat amozgás szerelmeseivel. A kezdők folyamatosan szerveződőtanfolyamokon vehetnek rész, a már tapasztaltabb érdeklődők pedig benevezhetnek egyre a tömérdek, csodás tájakra invitáló nordic walking túrák közül.
A jogging, akárcsak a botos séta tulajdonképpen a gyaloglás mostohatestvérének tekinthető. Pontosabban a séta és a futás közötti átmenetnek. Előnye a futással szemben, hogy kevésbé erőlteti meg az ízületeket és a hátat, illetve az izmaink sem fáradnak el tőle annyira. Mivel lassú tempóban végezzük a mozgást, el lehet kerülni a szapora szívverést, így a vérnyomást sem emeli meg túlzottan.Ennek ellenére növeli az állóképességet és meggátolja, hogy a koleszterin beépüljön az érfalba. Azoknak sem kell aggódni, akiknél a sportolás során fontos az elégetett kalóriák száma, ugyanis egy óra jogginggal átlagosan 300 kcal-ától szabadulhatunk meg. A kocogva sétálás tehát remek lehetőség, hogy formába lendüljünk, a szó szoros értelmében. A rendszeres joggingtól feszesedik a bőr, izmosodik a test és ezzel együtt a popsi, a comb, és a has.
Persze jó tudni, hogy a sportolástól nem csak egészségesebbek, de boldogabbak is leszünk. Orvosilag igazolt, hogy a mozgás megemeli a vér endorfin szintjét, vagyis ez a magyarázata a sportot követő vidám perceknek. Természetesen az sem okozhat nagy meglepetést, hogy a kutatók bebizonyították, a rendszeres testedzés az élettartamot is növeli. Elkezdeni pedig soha nem késő. Az Egyesült Államokban például a joggingolók táborának jelentős részét az ötvenen túliak töltik ki.
A nordic walking és a jogging tehát a szervezetet kevésbé megterhelő, viszont rendkívül hasznos mozgásformák. Ami még fontos, hogy az intenzív séta közben mindenképpen salakos, vagy homokos terepet válasszunk, lehetőség szerint zöld övezetben, hiszen nem mindegy valóban friss-e a beszívott levegő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.