Hogyan fogadd el a tested

Sokaknak gond a testükkel való békés együttélés - önmagunk elfogadása nem egyenlő azonban a diétával és az állandó konditerem-látogatással.

Szeretettel együtt élni a testünkkel nem mindig egyszerű. Sőt. Manapság kevés olyan embert találunk, aki teljesen elégedett lenne a testével, alakjával. Elég csak rá gondolni, hogy fogyókúra-hegyek találhatók a magazinokban.

Tudni kell azonban: azzal, hogy állandó diétára fogjuk magunkat és heti több órát gyötrődünk az edzőteremben, a testkép még nem feltétlenül fog változni. Természetesen abban egyet érthetünk, hogy az egészséges étrend kialakítása és a rendszeres mozgás is fontos, és hozzájárul az ideálisabb testsúlyhoz, a szebb alakhoz - mégis, ahhoz, hogy valakinek megfelelő testképe legyen, magát kell elfogadnia és szeretnie.

Tény: a teljes önelfogadás ritkán megy könnyen. Igen: könnyen mondogathatjuk magunknak, hogy szeretjük és becsüljük magunkat, tetőtől-talpig, tökéletes a testkép. Amíg nem történik valami, ami széttöri az ideális képet: válás, súlytöbblet, a munkahely elvesztése, és így tovább. Szeretjük vajon magunkat feltétel nélkül? Vagy másokra támaszkodunk e tekintetben, akik meggyőznek fizikai előnyeinkről és arról, hogy szerethetőek vagyunk?

Bizony, megtörténhet, hogy míg korábban nem figyeltünk rá, most fokozottan a hasunkra fókuszálunk - mintha kicsit megváltozott volna az utóbbi időben! Talán teltebb lett. Majd amikor a párunk elé állunk a megállapításunkkal, ő ütésszerűen közli: számára ez nem meglepetés, hiszen így nézünk ki az utóbbi pár évben.

Micsoda?! Megfordul velünk a világ - az első, és legfájóbb kérdésünk: miért nem hívta fel erre a figyelmünket eddig? Úgy tűnik, a feltétlen szerelem érvényesült nála, és ezért nagyon hálásak vagyunk. De azt kívánjuk: bár mi magunk is el tudnánk így fogadni magunkat! Jönnek a kétségek, és a küzdelem a testképünkkel. Aztán a szomorú megállapítás: fogyókúra kell ide! A kérdés az, valóban, hogyan fogadjuk el magunkat feltételek nélkül, hogyan szeressük magunkat?

Mit szeretnénk vajon jobban, ha a partnerünk mit mondana: „imádom az érzéki, kerekded formáidat”, vagy „azok a rágcsálnivalók, amiket eszel, a combjaidon fognak meglátszani”? Természetesen valamennyien az első változatot szeretnénk hallani - szeretjük, ha vannak körülöttünk emberek, akik elfogadnak, szeretnek, biztosítanak arról, milyen csodálatosak vagyunk. De! Nem szabad teljesen rájuk hagyatkozni.

Olykor egy-egy kritika kijózanító pofonként hathat. Mégis, azokkal az emberekkel, akik kritizálnak, próbáljunk minél kevesebb időt tölteni. Meg kell gondolni, van-e igazság abban, amit mondanak - például valóba kell-e nekünk fogyókúra-, de hosszútávon igen romboló hatású lehet a közelségük, nyers megjegyzéseik, olykor irreális elvárásaik alapján kialakított véleményük.

A finom és építő jellegű kritika más - azt valóban érdemes elfogadni. Az ilyen kritikákat megfogalmazók jót akarnak, és nem bántásként mondják, amit mondanak. A nyers és a finom változat között van egy középút, leginkább ennek alapján ítélhetjük meg magunkat mások véleményén keresztül. Mindenesetre ne a többiek véleménye legyen a mérvadó.

És végül: tény és való, hogy nagyon sokban hozzájárulunk a megfelelő testkép kialakításához, önmagunk elfogadásához és szeretetéhez, ha elégedettek vagyunk azzal, amit leteszünk az asztalra: megfelelően ápoltak, fittek vagyunk, és egészségesen étkezünk. Ez a minimum, amivel szerethetjük a testünket, hiszen törődünk vele!