Az általános vélekedéssel ellentétben azonos hatással van a vér koleszterinszintjére a vörös és a fehér hús fogyasztása amerikai kutatók új tanulmánya szerint.
A kutatókat is meglepte a Kaliforniai Egyetem Gyermekkórházának Oaklandi Kutatóintézete (CHORI) vezetésével készült kutatás eredménye, amely szerint mind a vörös, mind a fehér hús nagy mennyiségű fogyasztásamagasabb koleszterinszintet eredményez, mint a hasonló mennyiségű növényi fehérje fogyasztása. Ez a hatás független volt attól, hogy az étrend tartalmazott-e nagy mennyiségben telített zsírokat vagy nem.
„Amikor ezt a tanulmányt terveztük, azt vártuk, hogy a vörös hús jóval károsabb hatással lesz a koleszterinszintre, mint a fehér hús, és meglepődtünk, amikor nem ez derült ki.Hatásuk a koleszterinre azonos, ha a telített zsírszintek azonosak” – mondta Ronald Krauss professzor, az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban közzétett tanulmány egyik szerzője, a CHORI Ateroszklerózis (az artériafal megkeményedéséből adódó érelmeszesedés) Kutatóközpontjának igazgatója.
A tanulmányozott húsok közöttnem volt feldolgozott hús –például virsli vagy császárszalonna – , legelőn tartott szarvasmarha húsa, sem pedig hal – tette hozzá.
A tanulmány eredménye azt jelzi, hogy az eddig véltnélhasznosabb a húsfogyasztás korlátozásaa koleszterinszint csökkentése érdekében. A növényi fehérjék a legegészségesebbek a koleszterint tekintve – derítették ki a kutatók.
Avöröshús-fogyasztás népszerűtlenné váltaz elmúlt néhány évtizedben, amikor kapcsolatban hozták a szív- és érrendszeri betegségek növekvő kockázatával. Az amerikai kormány étrendi ajánlásai a baromfifogyasztást bátorították, mint a vörös húsnál egészségesebb alternatívát.
Egészen eddig nem volt azonban átfogó összehasonlítás a vörös, a fehér hús és a nem hústermékekből származó fehérjék hatásáról a koleszterinszintre – magyarázta Krauss.
A nem hús eredetű fehérjék, a zöldségekből, tejtermékekből és hüvelyesekből származó fehérjék bizonyultak a legelőnyösebbnek a koleszterint illetően – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.