John Gottman az elmúlt néhány évtized egyik legbefolyásosabb párkapcsolati tanácsadója.Több éves kutatómunka után azt állítja, hogy 91%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy mi lesz a házasság sorsa. Elválik a pár vagy együtt marad.
„Mindössze öt perces megfigyelés után előre tudom jelezni, hogy elválik-e egy pár vagy sem.”
A kutatásait egy úgy nevezett „szeretetlaborban” folytatta, ami nem volt más, mint egy kamerákkal felszerelt lakás. A kísérletben részt vevő 50 pár feladata csupán annyi volt, hogy 24 órára költözzenek be a lakásba, és próbáljanak a lehető legtermészetesebben viselkedni. Úgy, mint otthon, egy átlagos hétvégi napon.A párok természetesen tisztában voltak azzal, hogy minden lépésüket kamerák követik - foglalja össze Kerek Kriszta szexuálterapeuta.
Gottman szerint a válás előrejelzésében 7 jel játszik szerepet.Ezek közül is a legfontosabb, az "apokalipszis 4 lovasának" nevezett jel. Ezt a metaforát használja, hogy leírja a párok veszekedés alatt megjelenő interakcióit és kommunikációs mintáit.Gottman kutatása szerint a négy lovas jelenléte egy kapcsolatban hatalmas szerepet játszik a párkapcsolat felbomlásában.
Az első lovas a: KRITIKA
Sokszor szoktam mondani, hogy senki nem tökéletes. Két „tökéletlen” ember kapcsolatától ne várjuk, hogy tökéletes legyen. Mindig vannak olyan dolgok, amiket a legszívesebb megváltoztatnánk a másikban. Sokszor panaszkodunk, hogy a párunk nem tett meg valamit, amit megígért.A panasz és a kritika között azonban van különbség. A kritika nem egyetlen, jól körülhatárolható dologra vonatkozik, hanem a partnerünk viselkedésére vagy jellemének egészére vonatkozó negatív megállapítás.
Nézzünk egy példát
A panasz, mikor ilyesmit mondunk: „Szólhattál volna, hogy túl fáradt vagy a szeretkezéshez, mielőtt még igazán beleéltem volna magam a dologba.”
Ezzel szemben a kritika: „Te mindig túl fáradt vagy a szeretkezéshez. Mindig találsz valami kifogást. Nem hiszem el, hogy ennyire önző vagy!”A kritika szinte minden párkapcsolatban előfordul. Nem kell egyből arra gondolni, hogy a házasságnak válás lesz a vége, ha azon kapjuk magunkat, hogy kritizáltuk a párunkat.A kritizálás alatt megjelenő leggyakoribb szavak, a mindig és a soha.
"Mindig ezt teszed velem” vagy „Soha nem gondolsz másra, csak magadra”. (Ez lefordítva például annyit jelent, hogy ideges vagyok, amiért meghívtad a szüleidet vacsorára, amikor tudtad, hogy beteg vagyok.)
Figyeljünk oda, mert a panasz nagyon gyorsan kritizálásba csaphat át. Ha túl sokszor kritizáljuk a másikat, nagyon gyorsan kinyitjuk az ajtót a megvetés előtt. Ezzel rögtön egy magasabb szintre is emeljük a konfliktust.
A második lovas a: MEGVETÉS
Általában amikor a megvetés már megjelenik egy kommunikációs helyzetben, akkor a szavak már gyakran kegyetlenek, tiszteletlenek, szarkasztikusak vagy sértőek a másik fél számára.
Ide tartozik egy gúnyos kacaj vagy amikor a másik elkezdi forgatni a szemeit miközben a párja beszél. Az is a megvetés kategóriájába tartozik, amikor olyanokat mondunk a társunknak, hogy „Szörnyű apa vagy”.A megvetés a párunk iránt érzett negatív gondolatok táplálják. Az évekkel egyenes arányban nő a harag, amit a másik iránt érzünk. Ha nem folytjuk el csírájában a konfliktusokat, az együtt töltött évek alatt lavinaként fogja maga alá temetni a párkapcsolatot.
Mutatok egy példát:
„Igazán elmosogathattál volna, tudtad, hogy hulla fáradt leszek, mire hazaérek.” – panasz „Te soha nem mosogatsz el, mindig mindent én csinálok.” – kritika „Nem igaz, hogy anyád nem tanította meg, hogy mosd el magad után a tányért. Túlságosan elkényeztetett!” – megvetés
Ugye érezzük a különbséget?
A harmadik lovas a: VÉDEKEZÉS
Akkor alakul ki, amikor egyik partner sem akarja már elismerni, hogy tévedett. Kifogásokat keres. Nem vállalja a saját döntéseiért a felelősséget, hanem a másikra hárítja. Azt érzékelteti, hogy igazából nem vele, hanem a másikkal van a probléma. Ez pedig, beláthatjuk, nem fogja a másikat visszavonulásra késztetni.
„Nincs igazad. El szoktam mosogatni, de minden nap későn érek haza. ELLENBEN te mindig itthon vagy. Miért nem érsz rá rendbe tenni a konyhát?”
A negyedik lovas a: FALÉPÍTÉS
A párkapcsolat későbbi szakaszaiban szokott megjelenni, amikor már az előző három lovas keltette örvény mélyén vergődnek a párok. A célja, hogy a felek elkerüljék a konfliktusokat és ne kelljen interakcióba kerülni a másikkal.Bár mindkét fél felépítheti maga köré a saját falait, ez mégis inkább a férfiakra jellemző.
Gondoljunk csak arra a férjre, aki a munkából hazaérve a felesége panaszáradatával találja szembe magát. Mivel nem akar belemenni a konfliktusba, ezért inkább meg sem szólal. Kerüli a szemkontaktust, nem válaszol a feltett kérdésekre, inkább elvonul a tv elé és "a távirányító mögé bújik". A feleség ettől persze még dühösebb lesz. Hangosabb kiabál, beáll a tv elé vagy elveszi a távirányítót a férfitől. Ilyenkor szokott a férj visszavonulni.Kisétál a szobából... a lakásból... a házasságból...
Ha a kritika és a megvetés van jelen a kapcsolatodban, egy kicsit nehezebb dolgunk van. Amikor ezt felismerjük, eljött az ideje, hogy komolyan elgondolkodjunk azon, hogy valóban folytatni szeretnénk-e a kapcsolatot. Hogy valóban ezzel a személlyel akarunk-e együtt élni.Azt azonban tudnod kell, hogy ezekben az esetekben is van lehetőség visszafordítani a folyamatot. Kemény munka, de nem lehetetlen.
Amennyiben nem sikerül, akkor sem haszontalan a párterápia. Megismerhetjük az érzéseinket, átgondolhatjuk, hogy mit hibáztunk és ezáltal mire kell figyelni a jövőben. Hatékonyabb kommunikációs módszereket tanulhatunk, és ha valóban a kapcsolat megszüntetése mellett döntünk, sárdobálás helyett békésségben válhatunk el.
Azonnal összecsomagolod a ruháidat és elköltözöl. Ha házasságban élsz beadod a válópert. (Erre van a legkisebb esély, de ha a cikk elolvassa után mégis ezt a lépést fontolgatod, én arra biztatlak, hogy ne dönts elhamarkodottan.)
Választhatod azt, hogy minden folytatódik ugyanúgy tovább, mint eddig. Vársz a csodára, amikor a problémáitok önmaguktól megoldódnak. Annak ellenére, hogy már pontosan tudod mi lesz a kapcsolat végkimenetele.Segítséget kérsz. És keményen megdolgozol a boldogságodért.
Te hogyan szeretnéd élni az életed? Te döntesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.