A hazai lakosság szerint 30 év múlva a már napjainkban is népszerű allergénmentes, valamint bio, vegán és paleo étrend erősödhet leginkább, miközben az iparági előrejelzésekkel ellentétben a húsfogyasztásban inkább csökkenést várnak – derül ki a K&H felméréséből.
„A reprezentatív, 600 fő megkérdezésével történt kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy a lakosság véleménye szerint hogyan fognak átalakulni étkezési szokásaik 2050-re. Becslések szerint ugyanis bő 30 év múlva a világnépesség mintegy 30%-kal, az élelmiszer iránti kereslet viszont 70%-kal fog nőni. Ez a dátum ugyan messzinek tűnhet még, de a szektor jövője szempontjából már most érdemes felkészülni a fogyasztói igények, trendek változásaira, és ehhez igazodóan megtervezni a jövő beruházásait” – ismertette a kutatás részleteit Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.
A megkérdezettek válaszai alapján az látszik, hogy az előttünk álló évtizedekben a már ma is igen népszerű allergénmentes és a bio, vegán, illetve paleo étkezési trend erősödhet leginkább, de a kész- és gyorséttermi ételek, valamint a zöldség, gyümölcs és a hazai élelmiszerek fogyasztásában is jelentős növekedést vár a hazai lakosság. Érdekes módon éppen a hús- és tejtermékek esetében számolnak a leginkább visszaeséssel a válaszadók, holott az iparági előrejelzések szerint globálisan a húsfogyasztás drasztikusan emelkedhet az elkövetkezendő három évtizedben.
„A húsfogyasztás kétszer gyorsabban nő, mint a népesség. Míg 1960-ban egy fő mindössze 22 kg húst fogyasztott el, addig 2015-ben már 42 kg/fő volt az éves globális húsfogyasztás, 2050-re pedig 52 kg/fő mennyiséget jósolnak” – mondta el Tresó István.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.