A megkérdezettek közel 13%-a nassolásfüggőnek tartja magát, több mint 50%-uk pedig „heavy user”-ként tekint magára, ha a rágcsálnivalókra terelődik a szó, derül ki az első országos nassoláskutatásából. Az evolúciós pszichológus nem lepődik meg az eredményeken.

A Mogyi-Caramoon több mint 1000 résztvevő bevonásával végezte el október folyamán Magyarország első nassoláskutatását. Mikor nassolunk? Mit nassolunk? Miért nassolunk? Az online kérdőíves megkérdezés során többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ, de arra is kíváncsiak voltak, hogy a válaszadók miként definiálnák a nassoláshoz való viszonyukat. A „Milyen gyakran nyúlsz valami ropogtatnivaló után?” kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a válaszadók több mint 86%-a tekinthető rendszeres nassolónak, 52,4%-uk heti néhány alkalommal, 34,4%-uk pedig naponta többször kényezteti magát ilyen módon. A motivációkat firtató kérdésre a legtöbben (35,4%) az „egyszerűen kell” válaszra adták a voksukat, míg a válaszadók 32%-a az önjutalmazást jelölte meg a leggyakoribb kiváltó okként. A megkérdezettek közel ötöde nyugtató hatásuk miatt, 13,7%-uk pedig megszokásból fogyasztja kedvenc snackjét.

A nassolás helye és ideje a többség számára este jön el a tévé előtt (51,2%), míg 35,2%-uk a délután energiahiányos óráiban nasizik. A válaszadók csupán 5%-a hódol délelőtt szenvedélyének, közel 10%-uk viszont egész nap elérkezettnek látja az időt egy kis csipegetésre. Ropogtatni tehát szeretünk, de melyik a leginkább fogunkra való ínyencség? Jó hír, hogy úgy tűnik, ezen a téren is kezd tért hódítani az egészségtudatos megközelítés, hiszen a legtöbben (40,3%) a magvakat jelölték meg első számú célpontként, ezt követik a chipsek (33%) és a popcorn (15,3%). Ez utóbbi kategória részaránya a jövőben vélhetően nőni fog, hiszen az otthoni fogyasztásban a hagyományos mikrós pattogatott kukoricák mellett egymás után jelennek meg és válnak egyre népszerűbbé a különböző sós és édes ízesítésű prémium popcornok.

A rendszeres nassolás egyben azt is jelenti, hogy függők vagyunk? A válaszok alapján a megkérdezettek 12,9%-a tartja magát egyértelműen függőnek. Több mint 55%-uk úgy érzi, bár sokat nassol, de nem függő. 5%-uk szerint nem függők, de környezetük annak tartja őket, 26,7% viszont egyáltalán nem hisz az ilyen típusú függőség létezésében.

De vajon mi az igazság? A nassolásfüggőség hasonló kategóriaként létezik, mint az alkohol- vagy dohányfüggőség? Vagy egészen más fajta fogalmi rendszerben kell elhelyeznünk a rendszeres nassolás utáni olthatatlan vágyat?

„Először is a legfontosabb azt leszögezni, hogy a snack (legyen sós vagy édes, krémes vagy ropogós) utáni sóvárgás nem az egyén gyengeségének csalhatatlan jele. Az ember persze érezheti úgy, hogy aktuálisan a rabja valamilyen rágcsálnivalónak, de a kóros ételfüggőségnek általában olyan markáns tünetei vannak, mint a fejfájás, álmatlanság, ingerültség, hangulatingadozás, depresszió" -érdekes összefüggésekrevilágít rá akérdés kapcsán Dr. Meskó Norbert evolúciós pszichológus, az emberi viselkedés szakértője.

„Érdemes kitérni az egészséges szenvedély és a szenvedélybetegség közötti különbségre is. Az evéssel kapcsolatos szenvedélybetegségről többek között a kontrollvesztett falásrohamok kapcsán szoktunk beszélni, amikor valaki akkor is eszik, ha nem éhes, azaz a teste nem igényel több táplálékot. Mint az élet egyéb területein, a táplálkozásban (így a nassolásban) is a mérték, az önkontroll, és a tudatosság lehet a kulcs. Ha megtaláljuk az arany középutat, akkor úgy hódolhatunk a nassolási szenvedélyünknek, hogy az egészségügyi kockázatokat minimálisra csökkenthetjük” - teszi hozzá apszichológus.

„Ez a kutatás jól szemlélteti, hogy a válaszadók többsége tisztában van a rágcsálás (mint a főétkezések közötti energiabevitel egy lehetséges fajtájával) élettani szükségletével, ugyanakkor a snack-ek átlagosnál magasabb élvezeti értékével is. A kutatás remek lehetőséget kínál arra, hogy megálljunk a hétköznapi rohanásban, és elgondolkodjunk rajta, hogy is vagyunk mi a nassolással. Mit is rágcsálunk a hétköznapokban, és az milyen hatással van ránk? Ez pedig elengedhetetlen állomása a tudatos táplálkozásnak, akár a tudatos nassolásnak is” -összegzi aszakember a kutatás eredményeit.

Érdemes megemlíteni a kutatás kapcsán, hogy valóban vannak olyan helyzetek (főként a főétkezések között), amikor az alacsony bevitt zsír, illetve az alacsony vércukor szint miatt a testünk azt közvetíti felénk, hogy táplálékra lenne szükségünk, azaz éhesek vagyunk. Ezekben a helyzetekben pedig valóban hatékony lehet egy jól megválasztott, egészséges snack. Úgy tűnik, hogy a nassolás közbeni pszichológiai élmény egyénenként eltérő módon valósulhat meg. A kutatás válaszadóinak harmada szükségletkielégítésként élte meg a rágcsálást („egyszerűen kell”), másik harmada önjutalmazásként tekintett rá. Ez azt is jelenti, hogy a fiziológiai szükségleten túl sokan olyan különleges finomságokat is magukhoz vesznek a nassolás során, amely kulináris élvezetek forrása lehet.

Közel egymillió magyar nassolásfüggőnek tartja magát?