Ne hagyd, hogy szomjazzon a bőröd!

bor
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 17. 17:30
Érdemes odafigyelnünk bőrünk jelzéseire, hiszen ugyanúgy szomjazhat, mint mi. Persze a bőr másképp jelzi, ha felborult a vízháztartása, így ezekre a jelekre kiemelten kell ügyelnünk, ha azt szeretnénk, hogy bőrünk sokáig puha tapintású és fiatalos kinézetű maradjon.

Érdemes odafigyelnünk bőrünk jelzéseire, hiszen ugyanúgy szomjazhat, mint mi. Persze a bőr másképp jelzi, ha felborult a vízháztartása, így ezekre a jelekre kiemelten kell ügyelnünk, ha azt szeretnénk, hogy bőrünk sokáig puha tapintású és fiatalos kinézetű maradjon.

Ehhez pedig fontos megismernünk a bőr dehidratációjának jeleit és a megoldást annak érdekében, hogy elkerüljük azt.

A víz számos jótékony hatással bír szervezetünkre nézve, hő- és súlyszabályozó, méregtelenítő és emésztést serkentő jellemzői miatt az emberi test egyik legfontosabb alkotóeleme. Egy felnőtt szervezetének átlagos víztartalma a testtömeg kb. 60%-át teszi ki, mely a sejtekben, a sejtek közötti térben valamint a vérben oszlik el. Ezt a nagy mennyiséget rendszeresen pótolnunk kell, hiszen vizet folyamatosan veszít a szervezetünk a nap folyamán, bőrünk például átlagosan 300 ml vizet naponta. Ez a nyári melegben, amikor a hőmérséklet meghaladja a 28 °C-ot, akár a 600 ml mennyiséget is elérheti.

A hőmérséklet mellett bőrünk kiszáradását több tényező is fokozhatja, nyáron például a légkondicionálás és az ennek köszönhető alacsony páratartalmú, száraz levegő, a napozás és az UV sugarak valamint a sós vízben való fürdőzés is. Ezen kívül a dohányzás, az alkohol- és a koffeinfogyasztás is mind hozzájárulhatnak a bőr dehidratációjához. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a száraz bőr elősegíti a ráncok megjelenését, idővel pedig a ráncok elmélyülése a bőr öregedésének első meghatározó jele lehet. Tehát, ha megfelelően hidratáljuk a bőrünket az apró ráncok is később alakulhatnak ki, így késleltethetjük a bőrünkön látható öregedési jeleket.

Hidratácio infografika

Ám mit tehetünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk bőrünk kiszáradását?

A bőr dehidratációja tulajdonképpen azt jelenti, hogy a bőr külső rétege veszít nedvességtartalmából, melynek következtében bőrünk feszül és húzódik, hámlik vagy viszket, valamint csökken a rugalmassága. Ilyenkor már nem elég csupán a fokozott vízfogyasztás, hanem bőrünk külső ápolásra is szorul. Helyre kell állítani a bőr víztartalmát, hogy az ismét puha, sima és rugalmas lehessen”- adta meg a választ Istenes Kata, az AVON bőrápolási szakértője.

A bőr hidratálására válasszunk bőrtípusunknak megfelelő hidratáló krémet, mely vízmegkötő és táplálóanyagokat egyaránt tartalmaz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.