Igazi forró nyári meleg lesz ma

meleg
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 30. 05:10
Éjszaka mindenütt megszűnik a csapadék, reggelre jórészt kiderül az ég.

Éjszaka mindenütt megszűnik a csapadék, reggelre jórészt kiderül az ég.

Sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható, amelyből elsősorban az ország középső harmadában és az Északi-középhegységben számíthatunk helyenként záporra, zivatarra, amelyet néhol felhőszakadás is kísérhet. Az északias szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 29 és 34 fok között valószínű.

Fronthatás nem várható, de folytatódik a meleg idő, amely egyre többek szervezetét terheli meg. Ügyeljünk a folyadék pótlására!

Pollenjelentés
Az elkövetkező napokban a parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan jellemzően az alacsony –közepes tartományban alakul, elsősorban az Alföldön és a Dunántúl déli részén érheti el a tüneteket okozó szintet. A csalánfélék virágpora továbbra is magas koncentrációban lesz jelen. Esetenként közepes szintet érhet el az üröm, az útifű, a lórom és a kenderfélék virágporának mennyisége is. A pázsitfűfélék, valamint a libatopfélék pollenkoncentrációja valószínűleg továbbra is alacsony marad.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.