Miért is ne léphetne színpadra fürdőruhában, estélyi ruhában egy telt idomú nő, hogy megmutassa a világnak: kerekded alkat is létezik, sőt szép, vonzó is lehet? Az első Plus Size Queen szépségverseny azt hivatott éreztetni a molett nőkkel, hogy nekik is helyük van egy ilyen megmérettetésen, hogy ők is lehetnek királynők.
„Azért született meg az ötlet, mert szerettük volna, hogy ne csak ahúszévesek és a vékonyak mutathassák meg magukat szépségversenyeken, hanem a kerekded alkatúak is, legyenek akár harminc- vagy ötvenévesek.A Plus Size Queen elsődleges célja, hogy minden nő jól érezze magát abőrében, hogy akkor is merjen ragyogni és szépnek érezni magát, ha nem klasszikus modellalkat.Ugyanakkor ez a verseny nemcsak a külsőről szól, hanem a kisgárzásról, amosolyról, anőiességről, az emberről is, aki bátran bizonyítja a színpadon, hogy aszépség nem csak egyféle” – mondjaKozma Rita, az esemény egyik főszervezője, aPlus Size magazinfőszerkesztője, aki azt is elárulta, hogy averseny zsűrije ismert és elismert művészekből, divatszakemeberekből áll majd.
A főszervező reményei szerint egy olyan szépségverseny, ahol nem vékony, és nem feltétlenül csak fiatal és magas nők lesznek láthatók a színpadon,erőt és önbizalmat ad a közönség soraiban ülő, valamint a versenyről készült tévéfelvételeket és fényképeket néző nőknek is.
A fürdőruhás felvonulást kiemelten fontosnak tartják a szervezők, hiszen sok nő nem mer kimenni a strandra, nem mer fürdőruhára vetkőzni, mert a csapból is az folyik, hogy csakis vékonyan lehet “bikinitestünk”.Averseny így azt is üzeni: mindenkinek jár a nyár, a napsütés, sőt a színpad, a rivaldafény és a korona is, súlytól és kortól függetlenül.
Az est során aBella Levente–Juhász Róbertduó előadja a plus size nőknek írt dalát, illetve fellép Janklovics Péter színész és a Szahara Táncstúdió is.
Helyszín:Balatonlellei Szabadtéri SzínpadIdőpont:2018. július 7., 20:00Esőnap:2018. július 8., 20:00Belépőjegy ára:3500 Ft.Megvásárolható Balatonlellén a sétálóutcai információs pavilonban, a művelődési házban, valamint a szabadtéri színpad jegypénztárában a rendezvény előtt két órával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.