Már itt a fürdőruha szezon, így ha fogyni szeretnénk, eljött az idő, hogy támadásba lendüljünk!
Az ünnepek után csak kevés az olyan szerencsés és a többség által utálva irigyelt egyén, aki nem küzd néhány felesleges kilóval. Erre persze akkor kellett volna gondolni, amikor megettük a gyerek elől az utolsó szaloncukrot, vagy a „ez már úgyis megszáradt” megállapítással elmajszoltuk a maradék sütit. De ezen már kár rágódni.
Most azonban vészesen közeledik az idő, amikor a hasunkra lerakódott hurkákat már nem tudjuk a bő pulóverek alá rejteni. Hihetetlen, de a hír igaz! Idén is lesz tavasz... Sőt, nyár is.
Tehát, ha nem szeretnél a tükör előtt sírdogálni és magad sajnálni, itt az idő, hogy haditervet készíts az undok zsírpárnák ellen.
A tuti módszer: a zsírsejtek számának csökkentése
A haditerv lépései általában a következik: diétás ételeket eszünk, elkezdünk mozogni, de ha ehhez lusták vagyunk, akkor elmegyünk egy kozmetikai kezelésre. Mindhárom módszerrel az a baj, hogyha ezeket nem csináljuk folyamatosan, akkor bizony szembe kell néznünk a fránya jojó effektussal. Miért is?
Mert a zsírsejtek számát egyik hagyományos módszer sem csökkenti, csak térfogatukat változtatja! Kevesen tudják, hogy a zsírsejtek száma életünk során adott, de térfogatuk babszem nagyságúról képes egy nagyobb dió nagyságúra is megdagadni, ha nem megfelelően étkezünk és nem mozgunk eleget.
Fogyókúra és testmozgás hatására pedig újra normális méretőre csökkenhetnek. Maga a sejt viszont hagyományos fogyasztó módszerek hatására sosem tűnik el, pedig ez a kulcsa a tartós hatásnak. Manapság mindössze két olyan eljárást ismerünk, amely képes arra, hogy végleg megszabadulhassunk a zsírsejtektől, és cm-ekben mérhető, tartós változást érjünk el: az egyik a műtéti zsírleszívás, a másik pedig a kavitáció.
A kezelés során alkalmazott ultrahang rezgésbe hozza a zsírsejteket, amik ennek következtében túlnyomás alá kerülnek, és végül összeroppannak. A kavitáció során felszabaduló zsírok és salakanyagok pedig távoznak a testből (vizelettel, széklettel).
Manapság számos fogyasztószalonban és kozmetikában van lehetőség kavitációs zsírbontó kezelésre, ám ez elég drága: kezelésenként és testrészenként átlagosan 10.000 Ft-ba kerül.
Egy testrészt pedig legalább 10-15-ször kell kezelnünk ahhoz, hogy látványos eredményt érjünk el, azaz egy 3-4 testrészt érintő kúra (combok, fenék, has, csípő) ára akár 400.000 Ft is lehet.
Szerencsére létezik már otthoni kavitációs zsírbontó gép is, ami nemcsak olcsóbb, de időt is spórol nekünk. Ugyanolyan hatékony, mint a szalonkezelések, ráadásul egy zsírbontó bérlet árának megfelelő összegért megvásárolva problémás testrészeinket annyiszor kezeljük amennyiszer szükséges, sőt, családtagjaink is használhatják. És még a legelfoglaltabbaknak is alternatíva, akik nem tudnak a szalonok nyitva tartásához igazodni.
Nosza, hölgyeim! Ennél nagyobb aduászt csak keveset kaphatunk az élettől. Számoljunk le végleg a makacs zsírpárnákkal és a narancsbőrrel!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.