Retrománia: vágott sós, az örök sláger

Vannak dolgok, amelyek soha nem mennek ki a divatból, amolyan örök slágerek. Mint például az ételek közül a sörkorcsolyák királya, a vágott sós.

Bármennyire is olybá tűnik, hogy nálunk csak az édes receptek mennek, ennek pontosan az ellenkezője igaz.

Amíg egy idő után már a gyerekeim szólnak, hogy most egy ideig semmi, de semmi édeset ne készítsek, addig sós rágcsából soha, de soha nem tudok eleget sütni. És ezt a leghatározottabban mondom. Ahogy veszem ki a sütőből a pogácsákkal, sajtos rudakkal, ilyen-olyan sörkorcsolyákkal megrakott tepsiket, úgy tűnnek el róla szinte azonnal a frissen sült, még szó szerint forró harapnivalók.

Így aztán – miután megvolt a kellő motiváció – gondoltam egyet és feltúrtam a netet, hogy megtaláljam azt a receptet, amellyel kiválthatom a cukrászdai finomságot.

Miről van szó? A vágott sós névre hallgató, számomra ehetetlen sósságról, amely abszolút favorit a gyerekeimnél és Férjnél is. Teljesen mindegy, hogy milyen ízesítésű – mákos, köményes, sajtos, sós -, számukra a lényeg az állaga, ami egyszerre omlós és porhanyós, de közben meg olyan tömörnek is tűnik. Két próbálkozás után ki merem jelenteni: vágott sósért többet nem megyünk a szomszédba. Lehet, hogy én is nyitok egy cukrászdát? Oké, csak vicceltem…

Vágott sós egyszerűen