Saját erejéből került ki a pszichiátria csapdájából

Az alábbi, különös fordulatot hozó történet a napokban futott be egy emberjogi szervezethez. A sztorit leíró hölgy esete jól példázza, hogy van kiút, ha az ember nagyon akarja.

„Az én történetem 7 éves koromban kezdődött, amikor az egész osztály előtt közölte a pap hittan órán, hogy a szüleim örökbe fogadtak. A sulitársak elkezdtek szekálni. A szüleim úgy döntöttek, hogy pszichológushoz visznek. Szedtem a gyógyszert, amit felírtak, és semmi komoly gond nem volt egész addig, míg be nem kerültem a középsuliba, ahol a szekálások elfajultak. ... Aminek a vége az lett, hogy összeverekedtünk. Mivel én voltam a problémásabb, ezért engem raktak ki a suliból. Ez idegileg még jobban összetört, és a végén szörnyű idegállapotban vittek a győri Zrínyi kórház zárt osztályára, ahol aztán le is kötöztek, begyógyszereztek...

Hát mondanom sem kell, hogy nem javult az állapotom, hanem romlott. A gyógyszerektől lettek olyan hallucinációim, kényszermozgásaim, amik előtte nem voltak. Ezek a kényszer dolgok egy újabb befekvéshez vezettek, ahol aztán már voltam bipoláris depresszióstól kezdve skizó gyanúsig minden. Olyan kitalált hazugságokat írtak bele a zárójelentésembe, hogy a szüleim is csak néztek nagyokat. Pl. elmondtam, hogy elütötte az autó a cicámat, ők már úgy írták bele a zárójelentésbe, hogy én nyírtam ki a macskát. Az ottani kezelőorvosom javasolta a szüleimnek, hogy kerüljek részleges gondnokság alá. Ami meg is történt. A mellém rendelt öreglány egyből el is indította a lerokkantosításomat. Majd 1-2 évre rá a kedves gyámom benyújtott egy kérvényt a Koroncói mentálhigiéniai vigyorgóba. Mikor elvitt oda és szembesültem, hova akar ez engem bedugni, rájöttem, hogy itt valamit sürgősen lépnem kell.

Még aznap leálltam a gyógyszerek szedésével. Ez nem volt könnyű, mivel teljesen a hatalmuk alatt voltam. Elmentem a munkanélküli irodába, ahol munka helyett szerelemre találtam. Abból született egy lányom.

Kaptam egy értesítőt, hogy fél év múlva lesz a gondnokságom felülvizsgálata. Na itt volt a lehetőség, hogy lépjek. Beiratkoztam egy német nyelvű tanfolyamra, és az itt kapott vizsgaeredmény másolatát benyújtottam annak a bírónak, aki a felülvizsgálatot fogja le vezetni. Közben sikerült munkát találnom, igaz csak 4 órásat, de az elég volt arra, hogy felkeressek egy ügyvédet, aki elmondta, hogy milyen jogszabályok vannak az üggyel kapcsolatban. Így magabiztosan, felkészülten álltam a bíró elé, aki egyből fel is szabadított a gondnokság alól. A járadékból, amit kézhez kaptam, szépen beindítottam a zenei karrieremet.

Tavaly februárban kellett mennem a bizottsághoz is felülvizsgálatra. De mielőtt ez megtörtént, elmentem az énekstúdióval fellépésekre, amit elég sok tévé közvetített. Jelentkeztem az X-faktorba, be is jutottunk a mentorok elé mint karibi lányok. Ugye a bizottság, mire behívja a pácienst, addigra mindennek utánajár, és valószínű, hogy az igazságügyi szakértőnő fülébe juthattak a fellépéseim, mert a kérdéseiben, amiket feltett, nagyon erre utaló dolgokat firtatott. Más beteg nyöszörög meg rátesz a betegségére még egy lapáttal, megjátssza, hogy milyen beteg, én meg pont az ellenkezőjét csináltam: magabiztosan álltam oda eléjük. Kérdezték, hogy mért nem járok pszichológushoz, mondtam, hogy amióta leálltam a pirulák szedésével, azóta jól vagyok. Aztán a nő a végén gondolom nem bírta szó nélkül hagyni, és konkrétan rákérdezett, hogy lehetséges-e az, hogy az egyik tv-műsorban önt láttam rappelni? Én meg mondtam, hogy igen, meg is tárgyaltuk, hogy milyen volt, hogy volt, gratulált is. Egy héten belül jött a papír, hogy 70%-ról le mentem 30%-ra. Ezzel megszűnt a rokkantsági járadékom. Azóta rendesen dolgozok. A zenei karrierem is szépen beindult. A lányommal is el tudtunk menni nyaralni.

Nekem hál’ istennek sikerült őket kijátszanom, mert időben kapcsoltam. A pirulák még nem tudták az elmémet annyira befolyásolni. Abbahagytam a szedésüket, egy héten belül megszűntek a hallucinációim, abbamaradtak a kényszermozgásaim, és azt vettem észre, hogy az állapotom napról napra javul. A gondolataim is kezdtek kitisztulni. Olyan dolgokat is kezdtem meglátni, át tudtam értékelni, amikre a gyógyszerek szedése alatt képtelen voltam. Így megfontolva a tetteimet, mindennek utánajárva szépen kezembe vettem az életem irányítását és nem érdekelt, hogy milyen szabályokat kell áthágnom, csak az volt előttem, hogy a pszichiátria rémuralma alól kiszabaduljak. Mikor megláttam az Önök videóját a Youtube-on, egyből Önökre írtam, és készen állok arra, hogy másokat is kimentsek a pszichés rémuralom bugyrából.”

Sajnos ma általános tapasztalat, hogy ha valaki – ilyen vagy olyan okból – bekerül a pszichiátria rendszerébe, nagyon nehéz a kiút, és sokszor szinte lehetetlen a visszafordulás a fizikai kényszerítés és a tudatmódosító gyógyszerezés okozta folyamatos leépülésből. Komoly személyes erőről tanúskodik, hogy a fenti hölgy képes volt erre.