Kudarcból visszajelzés? - stagnáló fejlődés az edzésben

gyógytorna
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 27. 16:02
Mi a teendő, amikor a jól bevált edzésprogram már nem működik?Az edzés során elért platószakasz a szervezetünk jelzése lehet arra, hogy eljött az idő a változtatásra, vagy hogy rosszul dolgozunk a fejlődésért.

Mi a teendő, amikor a jól bevált edzésprogram már nem működik?Az edzés során elért platószakasz a szervezetünk jelzése lehet arra, hogy eljött az idő a változtatásra, vagy hogy rosszul dolgozunk a fejlődésért.

Edzés- nem feladni!

Marshall Roy, a New York-i Equinox konditeremlánc egyik személyi edzője elmondta, hogy a plató az a szakasz, amikor nem fejlődünk. Ez persze nem egyenlő a halálos ítélettel, és nem is feltétlenül rossz. Egyszerűen egyfajta visszajelzés a testünktől arra vonatkozóan, hogy amit teszünk, már nem válik be.

Az emberi test Roy szerint olyan erőssé és szívóssá képes válni, amilyenné edzik. Ha tehát pontosan ugyanazokat a gyakorlatokat végeztetjük vele, egy idő után nem fejlődik tovább. Például ha egy nő fogyni szeretne, eljár Pilates edzésre néhány hónapig, és megtapasztalja a kívánt eredményt. Ezután azonban leáll a fejlődés. Ilyen elérkezett az ideje, hogy elkezdje az erőedzést, vagy az úszást.

Roy úgy véli, a stagnáló szakaszok elkerülésének legjobb módja az, ha hosszútávú, célorientált tervet dolgozunk ki. A többség túl könnyen hagyja abba a kialakított edzésprogramokat azért, hogy nekiálljanak a legújabb divatnak, vagy valamelyik hírességet utánozzák. Az edző azt javasolja, hogy kövessünk egy programot legalább nyolc,de lehetőleg tizenhat hétig, hogy a testünk alkalmazkodhasson hozzá.

sport_egeszseg

Ráadásul a természethez hasonlóan az edzésben is minden ciklikusan zajlik. A fejlődésnek is megvan az ideje, ahogyan a regenerálódásnak és a fenntartásnak is. „Ha például az ügyfelem könyvelő, nem fogok kemény edzést tervezni az adóbevallások idejére.” - mondja Roy.

torna_mozgas

Shirley Archer fittnessz szakértő szerint akármilyen edzést végzünk, a stagnáló szakaszok elkerülhetetlen részét képezik a programnak. Testünk alkalmazkodik a vele szemben támasztott követelményekhez, ez pedig irányítja az edzést. Testünk alkalmazkodik ahhoz, amit végzünk, és idővel egyre hatékonyabbá válik, egyre kevesebb energiára lesz szüksége ugyanannak a tevékenységnek az elvégzéséhez.

Archer azt javasolja, hogy tegyük változatossá az edzést. A szakértő azt vallja, hogy ha az elménk unatkozik, a testünk is unatkozni fog, ezért törekedjünk a változatosságra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.