Cirkuszfesztivál - Kínai rúdszámot mutatnak be a magyar versenyzők

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 10. 17:48
Egyedüli magyar produkcióként egy kínai rúdszámmal képviseli az országot Fehér Ádám és Kassai Benjámin a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében.

Egyedüli magyar produkcióként egy kínai rúdszámmal képviseli az országot Fehér Ádám és Kassai Benjámin a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében.

A közönség az A-programban találkozhat a 20 éves fiatalokkal, akik az öt méter magas, gumival bevont és négy oldalról kifeszített kínai rúdon mutatják be erő és akrobata mutatványaikat január 9-én egy, 13-án pedig két előadáson.

"Tizennégy évesen kezdtem a tanulmányaimat az artistaképzőben és Benjivel a második évünkben kezdtünk el együtt dolgozni. Azóta alkotunk egy csapatot" - mondta el Fehér Ádám.

Kassai Benjámin összesen nyolc évet járt a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolába.

"Az első négy év felkészítő képzés volt, a szakosodásra adott alapot. Később, miután Ádámmal találkoztunk és jó barátok lettünk, ő elkezdett kínai rúdon dolgozni, ami nekem is megtetszett és nem sokkal később én is csatlakoztam hozzá" - fűzte hozzá.

A fiúk ötödik éve dolgoznak együtt és vallják, hogy a barátságból alakul ki a legjobb munkakapcsolat, hiszen hiába jó valaki ugyanabban a számban, ha sok a konfliktus, széthullik a csapat.

Fehér Ádám mindig tudta, hogy erőszámot szeretne csinálni, de diákként még nem volt benne biztos, hogy merre induljon el. Végül egy tanára bíztatására próbálta ki a kínai rudat. "Az első évben a diákok előkészítő osztályba kerülnek, ahol megtanulnak zsonglőrködni, talajon dolgozni és megismerkednek az akrobatikával. Nekem a második évtől jött a kínai rúd és az erőemelő szám Benjivel, így attól kezdve ez lett a fő zsánerünk" - mondta.

Kassai Benjámin kifejtette, hogy amíg az artistaképzőbe jártak, zömmel tanáraik segítettek egy-egy koreográfia összeállításában, de ma már leginkább egyedül dolgoznak a számaikon. A fesztiválra készült előadásukban most kivételesen egy koreográfus segítségét is igénybe vették, aki tanácsaival, ötleteivel segítette a fiúkat, hogy még egyedibb produkciót tudjanak bemutatni.

A művészek kiemelték, hogy nagyon nagy dolog volt bekerülni a budapesti seregszemle versenyprogramjába és bár boldogok lennének, ha helyezést is sikerülne elérni, most a legfontosabb, hogy a világ vezető cirkuszainak igazgatói előtt mutatkozhatnak be.

"Igazából a célunk az volt, hogy felléphessünk a fesztiválon, innentől már csak magunkat szeretnénk bemutatni. Le akarjuk nyűgözni a zsűrit és bízunk benne, hogy a fellépésünk egy komolyabb szerződéshez is hozzásegíthet minket" - mondta Kassai Benjámin.

A fiúk minden nap két-három órát próbálnak és készülnek az előadásra, mellette pedig egyéni erősítő edzéseket végeznek. Elmondták, hogy számuk különlegességét azok a szaltók adják, amelyeket a rúdon mutatnak be.

"Ezeket mások is megcsinálják a teremben, de nem a porondon. Mi azért tettük bele, hogy megmutassuk, képesek vagyunk ezekre a mutatványokra a közönség előtt is. Szeretnénk jól teljesíteni, hogy minél többen felfigyeljenek ránk" - mondta Kassai Benjámin.

Az artisták jövőbeni tervei között szerepel, hogy nagyobb társulatokhoz csatlakozzanak és olyan együttesek produkcióiban lépjenek színpadra, mint a Cirque du Soleil vagy a The 7 Fingers újcirkuszi társulatok, de világhírű cirkuszok porondjain is szívesen fellépnének.

Az artistákat a közönség láthatta többek között a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című műsorában vagy a Rómeó és Júlia cirkuszszínházi előadásban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.