Vannak hozzávalók, amelyeknek már csak az említésétől is kiürül a konyhám, a gyerekeim azonnal menekülőre fogják. A fodros kelkáposzta is közéjük tartozik. De ha mellé puliszka társul sajttal és bacönnel, akkor máris más a helyzet.
Te&én a konyhában sorozatban egy olyan egytálételt mutatok be, amelynek az egyik fő összetevője a nem túl népszerű kelkáposzta.
Mondhatnám úgy is, hogy nálunk a kelkáposzta tiltólistás étel. Vagyis is csak volt. Mert amióta először elkészítettem a puliszkás változatát, azóta mintha változás állt volna be a a családom és a kelkáposzta korábbi fagyos viszonyában. Pedig nem hagytam ki az ételből, csak hozzátettem ezt-azt, megbolondítottam egy kis bacönnel és sajttal és láss csodát!
A receptetTokody Klára, aMinaVidi – BalatonKids blogszerzője küldte nekem kipróbálásra.
Szeretünk új ízekkel kísérletezni, bátran használjuk a különféle fűszerféléket, alapanyagokat. Természetesen megvannak a családnak a jól bevált receptjei is, de a hagyományosmagyar ételeket meghagyjuk a nagyszülőknek, azok elkészítésében úgyis ők a verhetetlenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.