Többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak keleten lehetnek kevésbé felhős tájak, időszakok. Elsősorban a Dunántúlon és a középső területeken valószínű több helyen eső, zápor, zivatar.
Holnap napközben szakadozottá válik a felhőzet, hosszabb napos időszakokra keleten számíthatunk. Szórványosan további eső, zápor várható, északkeleten egy-egy zivatar is lehet. Délutántól csökken a csapadékhajlam. Csütörtökön a szél északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, de zivatar környezetében is előfordulhatnak erős, illetve viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 között várható.
Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. A vércukorszint alacsonyabbá válhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.