A 2017-es év trendszíne

pantone szín
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 17. 13:02
Az idén a Pantone egy természetes mohazöld színt választott az év színének, a Greenery-t. Bevallom, hozzám nem igazán állnak közel a zöld különböző árnyalatai, ezért először nem voltam feldobódva ettől a választástól.

Már kb3 hete tudom, hogy ez lesz pedig az év trendszíne, bármit csinálok is!

Ezért igyekeztem megbarátkozni a dologgal. Olyan inspirációkat próbáltam online is keresni, és a gondolataimban is, amik ennek ellenére elvarázsolnak.
És meg kell mondjam, nagyon jól sikerült! Kedvem lett valami kis ilyen pasztell-mohazöldet csempészni a környezetembe. A mai válogatásomban találhattok olyan zölddel dekorált enteriőröket, amik megidézik a természet szépségét, megmutatom a kedvenc zöld tapétámat, és az egyik legkedveltebb festményemet is, ami előtt jó pár évvel ezelőtt, amikor a Musée D'Orsayban jártam, órákat elidőztem, annyira megragadott.
Örülök, hogy az Újévet egy olyan dologgal kezdtem, ami ellen tiltakoztam, de egy kis kutakodás, munkálkodás után rájöttem, hogy csomó mindent szeretek benne. Ez egy jó kis útmutatás erre az évre, érdemes a mélyére néznünk azoknak a dolgoknak is, amik nem annyira állnak közel a szívünkhöz emlékeink szerint.
Íme pár inspiráló ötlet:
Egy réges-rég óta szeretett enteriőr, ami most újra felbukkant.
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
Eklektikus gyerekszoba, minden korosztálynak...
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
Tortás inspiráció...
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
Étkező mohazöldben...
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
Lélegzetelállító "folyosó"
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
Természetközeli konyha inspiráció!
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
Ez a dzsungel inspirálta tapéta az egyik favoritom!
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
És íme a kedvenc festményeim zöld témában. Festő: Henry Rousseau
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
Az év trendszíne 2017 - Pantone: Grennery
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.