Megszületett a világon az első gyermek, aki háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel jött a világra - adta hírül a New Scientist tudományos folyóirat.
A kisfiú már öt hónapos, genetikai állományának nagy része szüleitől, egy kicsiny töredéke, az úgynevezett mitokondriális DNS pedig donortól származik, így a gyermeknek két biológiai anyja és egy biológiai apja van.
Az embrió édesanyjától kapta a sejtmagon belüli DNS, az örökítőanyag túlnyomó részét. Mivel az anya DNS-ében mitkondriális hiba van, amelyet örökíthet utódjára, a genetikai betegség megelőzése érdekében egy másik, egészséges mitokondriummal élő nő petesejtjét is felhasználták a megtermékenyítéshez. Ennek a petesejtnek eltávolították a sejtmagját, azaz a nő genetikai állományának túlnyomó részét. Így helyettesíttették a hibás géneket.
Amerikai orvosok egy jordániai családon segítettek a módszerrel, az anya a Leigh-szindróma nevű mitokondriális betegséget örökítette volna gyermekére. Az anya már négyszer elvetélt korábbi terhességei során és két gyermekét – hatéves és nyolc hónapos – elveszítette – olvasható a BBC News honlapján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.