Szokatlan alapanyagokhoz nyúltunk: almák, cipős doboztetők, egy hungarocell rozetta és színes festékek, melyek felhasználásával mutatós faldekorációt készítünk.
Az akril festékkel színezett almák csoportjából önmagában is látványos csendélet született, több félbevágott darabon is teszteltük a helyes vágási és felületképzési technikát (nem nagy tudomány), hogy a festék úgy mutasson a falon, ahogy kell.
A lényeg, hogy lehetőleg egyenes, egyenletes felületet kell kapni a felezés után, bőven rámenni festékkel, majd a falra nyomás előtt a felesleget egy előzetes papírra-nyomással leszedni, utána mehet a falra.
Érdemes nem rögtön a kiszemelt felületen, hanem egy kevésbé szem előtt lévő területen kipróbálni, milyen is lesz a mintázás. A magokat és az alma szárát utólag egy vékony ecsettel rajzoltuk fel.
A cipősdoboz projektnél jó, ha minél többféle doboztetőt használunk fel, amiket különböző színűre fessünk, mert így sokkal mozgalmasabb lesz az összkép (cipőmániások előnyben). A tetők elrendezését először az asztalon próbálgattuk, majd a nyertes variációt kétoldalú ragasztóval (vagy bluetech-kel vagyis gyurmaragasztóval) rögzítettük a falhoz. A festéket helyettesíthetjük tapétával, dekorpapírral, ezzel is bevonhatjuk a dobozokat, kb. ugyanannyi (10 perc) időbe telne.
A rozettás faldekornak kiszemelt falfelület először kapott egy pasztell festést,hogy jobban kiemelje majd a rozettát. A könnyű, fehér hungarocell díszt ugyancsak színre festettük. Önmagában is megállta volna a helyét, sőt, ha nagyobb falfelületünk van, érdemes több kisebb-nagyobb darabot kitenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.