A legfrissebb felmérések szerint legalább akkora szerepet játszik a rákos megbetegedések kialakulásában a környezetszennyezés, mint a genetika vagy az egészségtelen életmód.
Az összes környezeti ártalom közül a légszennyezés a legveszélyesebb, világszerte a 4. vezető halálok.A WHO adatai alapján naponta hárommillió áldozata van a légszennyezésnek.
Az európai környezetvédelmi ügynökség tanulmánya szerint Magyarországon csak a légszennyezés miatt évente mintegy tizenhatezer ember hal meg idő előtt.
Ezek az emberek átlagosan mintegy tizenegy évet veszítenek az életükből a légszennyezés miatt – mondta el az M1 Kék Bolygó című műsorában Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. -Világszerte, de különösen az iparosodott országokban folyamatosan nő a rákbetegségek gyakorisága – tette hozzá Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.
Ugyanakkor nő a gyógyítás hatékonysága is, ami Magyarországra is igaz.Hazánkban az utolsó tíz évben évente tizenkétezerrel több rákos megbetegedést diagnosztizáltak, a halálozási ráta mégis csökkent körülbelül ezerrel – részletezte a professzor.
Kásler Miklós szerint éppen ezért lenne fontos nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre.Amellett, hogy rendszeresen járunk szűrővizsgálatokra, drasztikusan csökkentenünk kellene a károsanyag-kibocsátást is – emelte ki.
Lukács András szerint nagyon fontos, hogy senki ne égessen műanyagot vagy más hulladékot, lehetőleg ne használjon lignitet, és csak száraz fával fűtsünk, mivel a nedves tüzelő szennyezőanyag kibocsátása a sokszorosára nő.
Magyarországon sokan égetnek műanyagot és egyéb hulladékokat, így halálos mérgek kerülnek a levegőbe.Vannak adatok arról, hogy Magyarország egyes vidékein télen a háztartási hulladék egyharmada tűnik el a kályhákban.
Az orvos szerint a legnagyobb autóforgalomban ne biciklizzünk, vagy ne sétáljunk, figyeljünk oda, mit eszünk, és ne fogyasszunk túlzottan sok alkoholt és különösen ne tömény italt.
A rák kialakulásában mindig sok tényező együttes hatása játszik szerepet, a környezeti tényezők mellett a genetika is fontos komponens – mondta el az onkológiai intézet vezetője.
Ha valaki például dohányzik és alkoholista, akkor a szájüregi rákok kockázata nála ötvenszeresére nő.Bár Magyarország sajnos élen jár a rákos megbetegedések számában, jó hír, hogy egyre kevesebben vesztik el az életüket miatta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.