Melegfronti, majd kettős fronthatás várható

borult idő
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 02. 08:56
Melegfronti, majd kettős fronthatás várható. Főleg a melegfrontokra érzékenyeknél jelentkezhet fejfájás, migrén, álmatlanság. Hamarabb elfáradhat a szervezet, emiatt csökken teljesítőképességünk.

Melegfronti, majd kettős fronthatás várható. Főleg a melegfrontokra érzékenyeknél jelentkezhet fejfájás, migrén, álmatlanság. Hamarabb elfáradhat a szervezet, emiatt csökken teljesítőképességünk.

A keringésre is hatással van a kettős fronthatás:

gyorsabbá válik a szívműködés, emelkedik a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (orr-, gyomor-, agyvérzés), és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások.

Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország északkeleti harmadán vékonyodhat el, szakadozhat fel rövid időszakokra a felhőzet. Többfelé fordul elő eső, zápor. A legnagyobb mennyiség (területi átlagban 10-20 mm) a Baja-Győr vonaltól nyugatra valószínű, a legkisebb eséllyel pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében alakul ki csapadék. A keleti, északkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként - elsősorban az ország délnyugati és északkeleti harmadán - meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 19, a Tiszántúlon 20, 23 fok között alakul. Késő estére 11, 16 fok közé hűl le a levegő.

esosido2

Távolabbi kilátások keddtől péntekig:

Az időszak első felében erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, északkeleten legkisebb a csapadék esélye. Csütörtöktől már hosszabb napos időszakokra is számíthatunk, de záporok továbbra is kialakulnak.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 60 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 8 és 12, majd 6 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 17 és 22 fok között valószínű, de az időszak első felében a Dunántúlon helyenként 14, 17 fok valószínű, később ott is erősödik a nappali felmelegedés.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. április 30. 12,5 °C -2,6 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordultlegmagasabb hőmérséklet: 32,0 °C (2012) legalacsonyabb hőmérséklet: -1,5 °C (1874)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.