Kettős fronthatás várható. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, migrén, szédülés, vérnyomás-ingadozás, illetve a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek is fokozódhatnak a panaszaik. A sok helyütt kiadós csapadékkal általában minimálisra csökken a légköri pollenkoncentráció, az allergiások így fellélegezhetnek a következő napokban.
Északkeleten is megszűnik a tartós eső, szakadozik a felhőzet, másutt ugyanakkor - a korábban kevésbé felhős helyeken is - gyorsan gomolyfelhőssé válik az ég. Délelőtt még csak kevés helyen, délután a többnyire rövid napos időszakok mellett már sokfelé valószínű újabb zápor, zivatar, néhol kisebb jég is hullhat. A délnyugatira forduló szél megélénkül, a déli órákra sokfelé megerősödik, főként déli országrészben és zivatarban viharos lökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű. Késő estére 12, 17 fokig hűl le a levegő.
Távolabbi kilátások szombattól keddig:
Kezdetben erősen felhős vagy borult idő várható, majd vasárnap délután északnyugaton, hétfőre másutt is csökken a felhőzet, és ezt követően változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Szombaton országszerte kiadós esőre, záporokra van kilátás, helyenként zivatar is kialakul, majd vasárnap megszűnik a tartós csapadék. A jövő hét elején elszórtan fordul elő záporeső.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország teljes területén lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14 fokról 2, 8 fokig csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16 és 21, ezt követően 12 és 18 fok között várható.
A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):
2016. május 11. 14,4 °C -2,2 °C
1871 óta ezen a napon Budapesten előfordultlegmagasabb hőmérséklet: 31,6 °C (1958) legalacsonyabb hőmérséklet: -1,7 °C (1953)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.