Noha az ünnep mindenkinél ugyanarról szól, mindenütt kicsit más szokásokkal tartják a húsvétot a világon – Európában is eltérnek egymástól a hagyományok, de lássuk, hogy mennyiben?
Húsvétkor Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, aki a nagypénteki keresztrefeszítést követően harmadnap felkelt sírjából. Ezen csodálatos eseményről minden országban megemlékeznek, de a hagyományok kissé különböznek egymástól. A Magyarországon megszokott étkekhez képest egyéb is a kosárba kerülhet, s még gyászruhát is magukra öltenek a hívek. Lássuk, miként ünnepelnek másutt!
A németek fegyelmezett böjtöt tartanak, melyet követően a húsvéti ebéden a pirosra festett tojások és a torta is nagy szerepet kap. Utóbbit bárány alakúra készítik. A kicsiknek tojáskereső játékot szerveznek. A külföldi húsvéti szokások között érdekesség német földön nagypénteken a keresztek letakarása, valamint, hogy húsvéti máglyát készítenek, s ezt az elszáradt karácsonyfákkal rakják meg – így búcsúzva a téltől.
A lengyelek szintén kosárral érkeznek a templomba húsvét délelőttjén, szentmisére, akár hazánkban. De nem ugyanaz van benne, ami nálunk: csak a tojás és a kenyérféle egyezik, ezen kívül sót, fehér színű kolbászkákat, tortát és marcipánt is visznek az oltárhoz. A húsvéti reggeli alkalmával a család szerencsekívánás keretében egy tojás egynegyedén osztozik meg.
Az olaszok Szicíliában körbehordozzák Jézus Krisztus, valamint a tizenkét apostol szobrát a saját városukban. A feltámadási játékra a templom előtt kerül sor húsvét vasárnapján, déli tizenkettőkor.A dánok húsvétjában különösen nagy jelentősége van a tojásnak, nemcsak azért, mert mutatós fát állítanak az ünnep alkalmából kifújt tojásokkal és szalagokkal, hanem mert egy régi játékban is részt vesz. Az egyik legmulatságosabb külföldi húsvét a dánoké, amelynek keretében nyers tojást hajítanak át a ház tetején. A cél, hogy a másik oldalon sértetlenül a fűbe érkezzen.
A svédek nem tojásfát, hanem virgácsot készítenek. Tollakat és nyírfagallyakat használnak hozzá. A gyermekeknek is van játék, de náluk a tojások papírból vannak és cukorkával tömik meg őket. Van egy, az amerikai Halloweenhez hasonlítható húsvéti szokás is: akad, aki boszorkánygúnyában kopogtat be a szomszédokhoz.Az angolok szintén különleges külföldi húsvéti szokással élnek: egy régi legenda alapján, mely arról szól, hogy egykor egy özvegyasszony fia elindult világgá, hogy kalandokat éljen át, de többé nem tért vissza, nagypénteken este minden évben forró zsemlét akasztanak ki az emlékezetes ház gerendájára – ahogyan a fiút örökké hazaváró anya tette -, mely ma már kocsmaként üzemel.
Wales-ben a régi időkben szinte senki sem járt az utcán nagypénteken. A templomba menetelkor még cipőt sem vettek fel, hogy ne zavarják meg a Jézus testét befogadó földet. Régi külföldi húsvéti szokás volt egykor Jézus fekhelyének-, illetve a nádból szőtt Krisztusnak az elkészítése, amit ezután keresztre fektettek és egy nyugodt helyre vittek, hogy békére lelhessen.Az amerikaiaknál az egész lakásban színes tojásdíszeket láthatunk. A kisebb gyermekeknek eldugják a házban vagy a kertben az ajándékot, a nagyoknak kosárban adják oda. Locsolkodás helyett itt a lányok és a fiúk egyaránt részesülnek meglepetésben. A díszítésekből a kereszt sem hiányzik.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.