Az egészséges életmód virágkorát éli. Így nem véletlen, hogy az eddig ló eleségként használt növény az emberei táplálkozás szerves részévé vált. A zab ugyanis zabálnivaló.
Meggátolja, hogy zabosak legyünk
Csalóka a kifejezés, mivel a növény remek nyugtató hatással bír a szervezetre. Teát főzve belőle idegerősítő és szorongásgátló italt kapunk, amely antidepresszáns is egyben. A népi gyógyászat gyorsan felismerte, az orvostudomány pedig alátámasztotta, hogy a zabtea hatásos reuma és köszvény kezelésére. Méregtelenítő és segít helyreállítani a vércukorszintet.
Ha nyugtalanul alszunk, vagy nehezen jön álom a szemünkre, akkor mindenképpen pórbáljuk ki lefekvés előtt, mivel az alvászavarok megszüntetésében szintén kiváló. Hazánkban csak a honfoglalás után ismerhették meg az emberek. Készítettek belőle kását, de leginkább a lovak abraktakarmányaként használták. Később fokozatosan fedezték fel, mennyire sokrétű orvosság.
Ennivalóan jó
Ha rendszeres zabfogyasztókká válunk, szervezetünk hálás lesz érte. A gyerekeknek előszeretettel adunk zabpelyhet reggelire, ám a kutatási eredményekből kiindulva a legegészségesebb az lenne, ha az egész család ezzel indítaná a napot. A vizsgálatok igazolják, hogy a vér koleszterinszintjét hatékonyan csökkenti, ha naponta háromszor két evőkanálnyit eszünk meg belőle.
A joghurtba kevert zabkorpa ízletes és laktató, ehetjük reggelire vagy uzsonnaként is. Emellett könnyedén bukkanhatunk rá ötletes és gyorsan elkészíthető zabos receptekre. Érdemes ezzel kísérletezni a konyhában, mert egyszerűen tudjuk változatossá tenni vele a családi étlapot. Zabkorpával kiválóan helyettesíthető panírozáskor a zsemlemorzsa vagy belekeverhetjük főzelékbe.
Fogyózóknak csodaszer
A kutatások eredményét alátámasztva, besegítenek nekünk a gyártó cégek. Manapság egyre másra bukkannak fel a boltok polcain a zabból készült élelmiszerek. Ez nem csoda, mivel a növény rostban különösen gazdag. Található benne a vízben oldható és oldhatatlan fajtájából is, melyek jótékony hatással vannak a bélműködésre. A vízben oldódó élelmi rostok meggátolják a méreganyagok felszívódását, mivel felgyorsítják az étel átjutását a szervezeten. Valószínűleg nem csak emiatt fognak rákapni a zab ízére a karcsúsodni vágyók. Nagy előnye, hogy gyorsan és már kis mennyiség után csökkenti az éhségérzetet. A rost ugyanis víz hatására megdagad és teltségérzetet kelt.
Aki eddig ódzkodott a zabtól, de a kedvező hatásainak köszönhetően most rászánta magát egy zabos élvezetre, vigyázzon, hogy ne essen át a ló túl oldalára sem. Mivel magas a fehérjetartalma, túlzott fogyasztás túlérzékenységet válthat ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.