„Európában minden 3. gyermek túlsúlyos vagy elhízott, ez alól Magyarország sem kivétel” – jelentette ki Jean-Michel Borys, a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózataként ismert EPODE főtitkára Budapesten. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ezt a trendet azonnal meg kell állítani.
Itthon az elmúlt 20 évben megháromszorozódott az elhízott gyermekek száma, Európában már minden harmadik túlsúlyos vagy elhízott, és megjelent a kettes típusú diabétesz is a gyerekek körében. Ehhez hasonló aggasztó adatok hangzottak el az idei Közép-Európai Elhízástudományi Kongresszuson Budapesten októberben. Jean-Michel Borys, az európai EPODEfőtitkára és a program alapítója szerint ennek a tendenciának több oka van: „Miközben a gyorsételek felértékelődtek az étrendünkben és kevesebbet mozgunk, aközben szervezetünk a zsírtárolásra van programozva. Több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk, ez pedig már a korai gyermekkorban is megmutatkozik. Nem feledkezhetünk meg a stresszről, a környezetszennyezésről, az alváshiányról sem, ami szintén hozzájárul az elhízáshoz.”
„Szerte a világon komoly problémát jelent a gyermekkori elhízás megjelenése, és ebben mi sem vagyunk kivételek” – figyelmeztet Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Többek között ezért Magyarország is részt vesz az EPODE programban az MDOSZ szakmai vezetésével. Így elsőként Dunaharasztiban hívták életre 2014-ben a három évre szóló, gyermekkori elhízás megelőzését célul kitűző GYERE – Gyermekek Egészsége Programot<3> a Coca-Cola Alapítvány támogatásával. „Dunaharasztiban az első hivatalos mérések szerint a 6-12 éves korcsoportba tartozó gyermek - 1424 fő - 26,5%-a túlsúlyos, illetve elhízott.Hiába sajátítják el az iskolában az egészséges étkezés alapjait, a változáshoz a szülők támogatására is szükség van” – tette hozzá Kubányi Jolán, a MDOSZ elnöke, a program szakmai igazgatója.
Az elhízásnak nem csak komoly pszichológiai következményei lehetnek - hiszen nem tudnak olyan teljes és kiegyensúlyozott életet élni, amilyet szeretnének –; hanem ezek a gyermekek az egész életükre elhízottak maradhatnak, ez a tendencia pedig az egyes országok GDP-jére – rövid és hosszú távon – is hatással van, ugyanis ezeknek a betegségeknek az egészségügyi költsége nagyon magas.
A szakemberek úgy vélik, hogy a trend megfordítható. „Ehhez a gondolkodásunkat kell megváltoztatni, ez pedig csak helyi szinten, a közösségek és a szülők bevonásával valósulhat meg. Terveink szerint az EPODE programmal 3 év alatt – 2016 végéig – 3,9 millió embert sikerül elérnünk Európában, beleértve 975000 gyermeket és serdülőt” – tette hozzá az EPODE főtitkára. Magyarországon Dunaharaszti után idén ősztől Szerencsen is elindítja a GYERE Programot a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége a Nestlé Hungária Kft. támogatásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.