A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként – Bráda Tibor, Zsolnai Gábor, Bayer Ilona, Szentgyörgyi József, Fabók Gyula – 2002-ben jött létre.
Csak remélni lehetett, hogy egyszer az egész országot átszövő, az országhatárt is átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléjelesz.
Az első rendezvényt 2002-ben sikerült tető alá hozni. A második évben az ünnep már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak az ünnephez kötődő események. Idén 300 művész kétezernél is több képe lesz látható országszerte, sőt csatlakoztak a kezdeményezéshez szlovéniai, székelyföldi és szlovákiai kiállítóhelyekis.
A rendezvénysorozat látogatottsága és kiállítóinak száma évről évre nő, célja pedig évek óta változatlan: a festmények művészeti színvonalából és egyediségéből adódó érték elismertetése, a kortárs magyar festők és alkotásai iránti közönségszeretet kivívása.
Az eddigiekből is kitűnik, hogy a Magyar Festészet Napja minden évben változik, bővül, és egyre nagyobb léptékben gondolkodik. Programjait már régen nem csak tárlatok és kiállítások alkotják; koncertek, irodalmi műsorok és mozgásszínházi előadások is ünneplik a kortárs festészetet.
Néhány program:
Rendezvények 2015
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.