Túratippek madárbarátoknak

túra
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 05. 13:00
Magyarország változatos madárvilága minden évszakban tartogat izgalmas látnivalókat. Bármikor is induljunk útnak, valahol valami érdekes biztos a távcsövünk elé kerül. Vonulásra készülő kék vércsék, dürgő túzokok, vagy épp egy ritkán látható faj, amiért elszánt madarászok akár a fél országot is átutazzák. Szubjektív válogatásunkban következzen most öt olyan hely, ahol nemcsak túrázni jó, de a távcső és a madárhatározó is alapfelszerelésnek számít.  

5 túracélpont madárbarátoknak - 1. rész

1. A pusztai madárparadicsom - Hortobágy   Fotó: Lisztes Laszló (HNPI arhívum) A Hortobágy változatos élőhelyei madárfajok sokasága számára jelentenek ideális fészkelő- vagy táplálkozóhelyet. A Magyarországon eddig megfigyelt 380 madárfajból a Hortobágyon 325-öt láttak, csak a Halastavakon 266 fajt figyeltek meg, amiből 68 költ is itt. A tavak egyik legjelentősebb természetvédelmi értékét a gémtelepek jelentik, ahol a kanalasgém egyik legerősebb európai állománya fészkel. A Hortobágyon összesen kb. 4-500 körül van a költőpárok száma. A Hortobágyon mindig történik valami érdekes. Az év egyik leglátványosabb időszaka kétségkívül az ősz. Ilyenkor, sok más mellett, vonuló darvak tízezrei pihennek itt, és gyűjtenek erőt az előttük álló nagy útra. A téli puszta is tele van élettel, még ha elsőre nem is tűnik úgy. Telelő kékes rétihéják kutatnak zsákmány után, magányos fákon rétisasok várnak a szerencséjükre, de sárgacsőrű kenderikék csapatai és szépséges hósármányok is feltűnnek. A tavaszi vonulás idején, csapadékosabb években, a hortobágyi szikesek időszakos vízállásai jelentenek ideális pihenőhelyet a madarak számára. A rövid füvű löszgyepeken áprilisban a túzokkakasok dürgése a fő esemény, nyár végén pedig gólyák, kék vércsék, nagy pólingok és bíbicek járnak ide sáskázni. További információ:hnp.hu2. Nádrengeteg, határon innen és azon túl - Fertő tó   Fotó: Goda István A Fertő tó, osztrák és magyar oldalán egyaránt, gazdag madárvilággal büszkélkedhet. A tó magyar oldalra eső része szinte egybefüggő nádas mocsár, amit kis belső tavak és vízi utak szakítanak meg. A rendszeres fészkelők közül kiemelkedik – több mint 700 párral – a nagy kócsag, a vörös gém és a nyári ludak, melyek szintén százas csapatban költenek a tónál. Természetesen a nádi énekesmadár fajok – például a barkóscinege, a kékbegy, a cserregő nádiposzáta, a nádirigó – is nagy számban képviseltetik magukat. Ősszel és tavasszal vonuló madarak tízezrei állomásoznak itt, például nagy lilikek, vetési ludak, böjti és csörgőrécék. A parti madarak láthatóak legnagyobb számban; gulipánok, gólyatöcsök, cankók és partfutók futkosnak ide-oda, miközben a tómeder iszapjában kutatnak táplálék után. A Fertő nádasainak élővilágát legjobban talán egy kenutúrán fedezhetjük fel, például a Fertő–Hanság Nemzeti Park által létrehozott Vízi rence túraútvonalon. További információ:ferto-hansag.hu3. Vadlúdles a városban - Tatai Öreg-tó   Fotó: Csonka Péter Minden madárszerető ember tudja, késő ősszel lehet készülődni Tatára, ugyanis lassan megérkeznek a tundrák vándorai, hogy itt vészeljék át a telet. Az Öreg-tó Európa-szerte egyedülálló, mivel ez az egyetlen olyan madár pihenőhely, amelyet egy város ölel körbe. Az északi tundravidékeken költő vetési lúd egyik legfontosabb Kárpát-medencei telelőhelye a tó, ezres csapatokban máshol nem igen látható. Az utóbbi években azonban állománya jelentős csökkenésnek indult, amire egyelőre a szakemberek sem tudják a magyarázatot. A tó legnépesebb telelő csapatát a nagy lilikek adják, melyek több tízezres csapatban fordulnak elő télen. A szerencsések láthatnak Tatán például vörösnyakú ludat, amely Nyugat-Szibériában fészkel, és a telet a Kaszpi- vagy a Fekete-tenger mellékén tölti, de évről évre egyre több egyed vetődik el Magyarországra is. Ritkán a kipusztulás szélén álló kis lilik is feltűnik, általában magányosan, vagy néhány példányos csapatban, és tavaly novemberben egy örvös ludat is láttak a tavon. A november végi Tatai Vadlúdsokadalom mára az egyik legismertebb madarász eseménnyé nőtte ki magát, ahová a kezdő és a gyakorlott terepmadarászok egyaránt szívesen látogatnak el. A kétnapos rendezvény fénypontja természetesen a vadludak reggeli ki- és esti behúzása, de emellett számos érdekes program is várja a látogatókat. További információ:vadludsokadalom.hu dunaipoly.hu4. Hajnali túzokles- Dévaványa–Ecsegi puszták   Fotó: Tóth Judit A hazai túzokvédelem egyik legfontosabb központja. Aki látni szeretné ezeket a ritka madarakat, annak április környékén érdemes eljönni ide. Ekkor van ugyanis a dürgés fő időszaka, amikor a kakasok lenyűgöző nászjáték keretében próbálják meghódítani a tojókat. A Körös–Maros Nemzeti Park szakemberei ebben az időszakban szakvezetéses túrákat szerveznek, melyeken az érdeklődők megcsodálhatják a hajnali dürgés páratlan látványát. A Dévaványa–Ecsegi puszták egy másik faj életében is fontos szerepet töltenek be; nyár végén, kora ősszel több százas csapatokban gyülekeznek itt a kék vércsék. Ezek a kis testű ragadozómadarak a telet Afrikában töltik, és a kimerítő vándorút előtt még erőt gyűjtenek a pusztában. Nappal vadásznak, és próbálják feltölteni raktáraikat, este pedig a környékbeli facsoportokra gyűlnek össze éjszakázni. A látványos gyülekezőt szeptember közepén, szakvezetés kíséretében bárki megcsodálhatja. A környéken persze a fent említett két fajon túl még számos érdekesség él, például parlagi sas, a különös tekintetű ugartyúk vagy a réti fülesbagoly, hogy csak néhányat említsünk. A Dévaványa–Ecsegi pusztákra érdemes lesz március-áprilisban is kilátogatni, ekkor érkeznek ugyanis a tavaszi vonulók, akik várhatóan szép számban időznek majd a pusztai vízállásokon. További információ:kmnp.hu5. Szigetlakó sirályok-Szegedi Fehér-tó   Fotó: Bakacsi Gábor A Szegedtől 9 km-re fekvő Fehér-tó madárvilágának felfedezője egy szegedi orvos, dr. Beretzk Péter volt, aki az 1930-as években kezdett itt madártani kutatásokba. Nagy szerepe volt a tó védettségének kiharcolásában, és az ő nevéhez fűződik az itteni madárgyűrűzés megindulása is. Munkáját ma már az MME Csongrád megyei Helyi Csoportja folytatja tovább. Az év során többször is szerveznek gyűrűzőtáborokat és bemutatókat. A Fehér-tó eredetileg egy szikes tó volt, azonban az 1930-as évektől megindult a halastavak kialakítása, amely a flórában és a faunában is jelentős változásokat hozott; egyes fajok eltűntek, mások viszont megtelepedtek itt. A Korom-szigeten – amely nevét egy korábban itt élő juhászcsaládról kapta – az ország egyik legnagyobb sirálytelepe alakult ki, ahol több ezer pár dankasirály mellett, küszvágó csér és szerecsensirály is költ. A Tiszához közel fekvő tó nagy jelentőségű madárvonuló hely, ahol a tavasszal és ősszel récék, ludak, parti madarak és darvak tömegei pihennek. A darvak vonulása idején rendezik meg a Kiskunsági Nemzeti Park Fehértavi Darvadozás elnevezésű rendezvényét, amelynek csúcspontja, a nem ritkán 20–25 ezres darucsapatok esti behúzása. További információ:knp.hu
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.